Hirdetés
Mipszi

Mikor öregszünk meg?

A 18-29 évesek szerint az öregkor 60 körül kezd?dik. A középkorúak úgy vélik, hogy 70 felett, a 65 évesek pedig 74 évben jelölik meg a korhatárt. Éles az ellentét aközött, amit a fiatalok az öregedésr?l gondolnak, és ami valójában történik. Jó memória, jó egészség, és jó szex: ez elég ahhoz, hogy unokáink fejet hajtsanak el?ttünk.

 

A 18-29 évesek szerint az öregkor 60 körül kezd?dik. A középkorúak úgy vélik, hogy 70 felett, a 65 évesek pedig 74 évben jelölik meg a korhatárt – egyebek mellett ez derült ki a Pew Kutató Központ új felméréséb?l. Éles az ellentét aközött, amit a fiatalok az öregedésr?l gondolnak, és ami valójában történik. Jó memória, jó egészség és jó szex: ez elég ahhoz, hogy unokáink fejet hajtsanak el?ttünk. A 18-64 év közöttieket arról kérdezték, hogy mire számítanak öregkorukra, a 65 év felettieket pedig arról, hogy mi történt velük valójában. A válaszok szerint gyengül a memória (57 % úgy véli, ett?l fog szenvedni, 25 % valóban meg is tapasztalja); nem fog tudni vezetni (45 % / 14 %); súlyos betegségt?l fog szenvedni (42 % / 21 %); szexuálisan nem lesz aktív (34 % / 21 %). Ez azonban azt jelenti, hogy az id?sek 79 százaléka él nemi életet, ellentétben azzal, amit fiatalként err?l gondoltak. A New England Journal of Medicine egyik 2007-es számában megjelent másik tanulmány szerint a 75-85 év közöttiek több mint fele havonta legalább kétszer szeretkezik. A legtöbbjük ráadásul még haza is tud vezetni utána. A felmérés meger?síti más tanulmányok eredményeit, mely szerint ahogy öregszünk, úgy leszünk egyre boldogabbak. Nem fáj az sem, ha valaki férfi, vagy konzervatív politikai nézeteket vall... Korábbi kutatások kimutatták, hogy az id?skori boldogság nem csupán az egészségi állapottól és a valóságtól függ, de a hozzáállástól is. Egy tanulmányból kiderült, hogy azok a 60-80 év közöttiek, akik súlyos betegségekben: rákban, szívbetegségben, cukorbetegségben, mentális elváltozásokban szenvednek, meglep?en jókedv?ek. Egy kicsit rosszabb a helyzet azok esetében, akik 80 év felett járnak. A 85 évesnél id?sebbek már memóriazavarokról számolnak be, 30 százalékuk pedig gyakran rosszkedv? vagy depressziós. Ennek ellenére az igazán id?s életkor sem olyan szörny? általában, mint amilyennek fiatalon elképzeljük. A 85 év felettieknek mindössze 1 százaléka érzi úgy, hogy ez a kor sokkal rosszabb, mint amire számított.

 

A hírek összeállításában médiapartnerünk a MediPress

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.