Hirdetés
Mipszi

A n?k foglalt férfiakra vadásznak?

Egy nemrégiben végzett kutatás bizonyítottnak látja, hogy a n?k el?szeretettel vesznek célba olyan férfiakat, aki már párkapcsolatban élnek. Az Oklahoma Állami Egyetem kutatói a „férfiak elorzásának” nevezték el ezt a jelenséget. 

Egy nemrégiben végzett kutatás bizonyítottnak látja, hogy a n?k el?szeretettel vesznek célba olyan férfiakat, aki már párkapcsolatban élnek. Az Oklahoma Állami Egyetem kutatói a „férfiak elorzásának” nevezték el ezt a jelenséget. A Journal of Experimental Social Psychology-ban ismertetett kutatás során a résztvev?knek közepesen vonzó külsej? férfiak és n?k fényképét mutatták meg. A résztvev?k felének azt mondták, hogy az illet? férfi egyedülálló, a többieknek pedig azt, hogy foglalt. Dr. Melissa Burkley és Jessica Parker kutatók azt figyelték meg, hogy azok közül, akik úgy tudták, hogy a képen szerepl? férfi kapcsolatban él, 90 % mutatott érdekl?dést. Azok közül, akiknek azt mondták, hogy egyedülálló, csak 59 % szeretett volna vele megismerkedni.  „Az eredmények arra utalnak, hogy az egyedülálló n?k jelent?sen nagyobb érdekl?dést mutatnak olyan férfi iránt, aki kevéssé elérhet? számukra. Ez azért lehet így, mert a kapcsolatban él? férfi már kimutatta képességét az elkötelez?désre, vagyis más n?k már el?min?sítették.” – idézte a kutatókat a Telegraph, akik azt is megjegyezték, hogy a férfiak nem mutatnak eltér? érdekl?dést a foglalt és egyedülálló n?k irányában. Az eredmények szerint csak az egyedülálló n?k részesítik el?nyben a foglalt célpontokat.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.