Csökken? állóképesség
Az Archives of Internal Medicine októberi számában megjelent tanulmány szerint az öregedéssel járó állóképesség-vesztés rendszerint 45 éves kor fölött gyorsul fel – ám aki vigyáz a vonalaira, sportol és nem dohányzik, lelassíthatja a folyamatot.
Az Archives of Internal Medicine októberi számában megjelent tanulmány szerint az öregedéssel járó állóképesség-vesztés rendszerint 45 éves kor fölött gyorsul fel – ám aki vigyáz a vonalaira, sportol és nem dohányzik, lelassíthatja a folyamatot.
A kutatás eredményei a korábbi vizsgálatok tükrében persze egyáltalán nem meglep?ek, de messzemen? következményei lehetnek, tekintettel a fejlett országok egyre inaktívabb, túlsúlyosabb és öreged? népességére. „Az Egyesült Államok egészségügyi biztosítói megállapítanak egy küszöbértéket az aerób kapacitás tekintetében. Aki ez alatt van, fogyatékosnak min?sül.” – magyarázta a cikk szerz?je, Andrew Jackson. Ez azt jelenti, hogy még többen, még fiatalabb korban igényelhetnek rokkantsági ellátást az amúgy is egyre sz?kül? keretekb?l. Jackson és munkatársai vizsgálatukba 3492 n?t és 16889 férfit vontak be, életkoruk 20 és 96 év között volt. A vizsgálat alanyai 1974 és 2006 között 33 életmód-tanácsadással egybekötött egészségfelmér? vizsgálaton vettek részt. A keringési állóképesség nem folyamatos csökkenést mutatott, hanem 45 éves kor után jóval meredekebbé vált a görbe, és a meredekséget növelte a testtömeg-index (BMI) emelkedése (azaz az elhízás), a dohányzás és a csekélyebb fizikális aktivitás. „Mozogni kell. Ez bizonyított tény, és aki nem hiszi el, megkeserüli a következményeket: hamarabb megbetegszik A testmozgás a legjobb gyógyszer” – mondta dr. Suzanne Steinbaum, a New York-i Lennox Hospital orvosa.
A hírek összeállításában médiapartnerünk a MediPress
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
