Legfontosabb a dicséret?

282 f?iskolás részvételével végeztek két kísérletet az Ohioi Állami Egyetem munkatársai. A diákoknak különféle kellemes élményeket kellett rangsorolniuk, mint például a fizetési csekk átvételét, találkozót a legjobb baráttal, a kedvenc étel elfogyasztását, vagy egy szexuális aktust. A listán szerepelt a dicséret és a jó osztályzat is – és ez utóbbi kett? érte a legtöbbet számukra!

Úgy t?nik, most derülhet ki az elmúlt évtizedek önértékelési mozgalmainak hátulüt?je: feln?tt egy olyan nemzedék, akik sikert és elismerést várnak el egy olyan világban, mely nem feltétlenül hajlandó ezt megadni hosszú távon, mondja Brad Bushman, az Ohioi Állami Egyetem kommunikáció és pszichológia-professzora. „Teljesen elképedtünk, mert igyekeztünk mindent összeszedni, amit a f?iskolások szeretnek. Meglep?dtünk azon, hogy ?k leginkább dicséretet szeretnének. Szerintem nem kellene, hogy ez kiüsse a többi élményt, nem olyan alapvet? szükséglet. A társas stimuláció fontos, de ez eléggé eltér a dicséret iránti igényt?l” – fogalmazott a professzor.

A vizsgált személyek laboratóriumi körülmények között olyan tesztet töltöttek ki, mellyel tudomásuk szerint az intellektuális képességeiket mérték fel. Miután végeztek, azt mondták nekik, hogy ha várnak további 10 percet, akkor újraszámolják a pontjaikat egy olyan algoritmussal, ami általában jobb eredményt ad ki. A Journal of Personality online változatában közölt cikk szerint azok, akik az önértékelésnek nagy jelent?séget tulajdonítottak, inkább kivárták az id?t az új pontszámokra.

A résztvev?k kitöltöttek egy narcisztikus vonásokat felmér? személyiségtesztet is. Megkérték ?ket arra is, hogy rangsorolják, mennyire vágynak bizonyos kellemes eseményekre. Addikciós kutatások ugyanis azt találták, hogy az addiktív személyiségek kevésbé vágynak függésük tárgyára, mint ahogy azt állítják. Bár azt nem lehet állítani, hogy a diákok az önbecsülés b?vkörében éltek, de közelebb álltak ehhez, mint a tanulmányban szerepl? bármilyen más tevékenységhez. „Nagy problémát jelent, és úgy vélem, hogy a társadalomra káros az, ha valaki úgy érzi, többet érdemel, mint mások. Aki így gondolkodik, és azt hiszi, hogy különb másoknál, mérges lesz, ha mégsem kapja meg azt, amit szerinte érdemel” – mondta Bushman.

Jean Twenge, a Generation Me (Én-generáció) cím? könyv szerz?je szerint a tanulmány nagyon jól rámutat az önbecsülés árnyoldalára, amire egész mostanáig azt hitték, csupa pozitívumot rejt. Kutatások kimutatták, hogy az önértékelés szintje a 60-as évek közepét?l növekszik, különösen a f?iskolások körében. „Elég ijeszt?, hogy oda jutottunk, ezek az amerikai diákok többre tartják az önértékelést, mint a többi jutalmat. Amit valójában látunk, az egyfajta üres önértékelés, csupán azért kell különlegesnek éreznünk magunkat, hogy létezzünk. Mindenki gy?ztes, és örökké jól kell éreznünk magunkat a b?rünkben. Ez valahogy figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az önértékelésnek kell, hogy legyen alapja.” – fejezte ki aggodalmát Twenge, aki egy személyben a San Diego Állami Egyetem pszichológusprofesszora is.

Bushman felidézte fia els? óvodai napját. A kisfiú egy olyan matricával tért haza, melyen ez állt: „Gy?ztes vagyok!” Elmesélte, hogy minden társa kapott egy ilyet. Kis gondolkodás után azonban erre a következtetésre jutott: „Már tudom, mi történt! Minden gyerek kapott matricát, de csak az enyém szól a gy?ztesnek. A többiekén mind a vesztes felirat állt.” A professzor szerint „Még az ötévesnek is leesett, hogy mindenki nem lehet a legjobb, felfedezte az ellentmondást. Szerintem csak akkor kell vállon veregetni ?ket, ha valóban meg is érdemlik.”