Kilométerszámlálós diéta
A fogyókúrázókra nagyobb hatással van, ha az energiatartalom mellett feltüntetik, hány kilométert kellene gyalogolniuk a kalóriák elégetéséhez.
Az elmúlt években az élelmiszerek címkézése jelent?sen megváltozott, a gyártók ugyanis már nemcsak az összetev?ket, hanem az élelmiszerek kalóriatartalmát is jelzik. De keveset tudunk arról, hogy ezek a címkék valójában hogyan érintik táplálkozási szokásainkat, ugyanis nincsenek meggy?z? kutatási bizonyítékok. Az Észak-Karolina Egyetem szakért?i ezért 800 önkéntes részvételével egy átfogó kísérletre vállalkoztak: a jelentkez?ket négy csoportra osztották és arra kérték ?ket, hogy válasszanak maguknak valamilyen gyorsétteremi ételt. Az els? csoportnak semmilyen információt nem adtak az ételekr?l, a második résztvev?inek megadták a kalóriatartalmat, a harmadik csoport tagjainak azt árulták el, hány perc gyaloglással tudják ledolgozni az ennivalót, a negyedik csoport tagjai pedig azt láthatták a címkéin, hogy hány kilométer sétába kerülne az adott étel. Az eredményekb?l - amelynek összefoglalása az Appetite oldalain jelent meg - kiderült, hogy azok, akik semmilyen információt sem kaptak, átlagosan 1020 kalóriát vettek magukhoz, ez a feln?tt napi ajánlott kalóriabevitel körülbelül 40 százaléka. Akik tudták az ételek energiatartalmát, csak 927 kalóriát fogyasztottak, míg a harmadik csoport tagjai 916-ot. A legkevesebb energiát azonban a negyedik csoport tagjai vitték be a szervezetükbe, átlagosan 826 kalóriát. A tudósok szerint - bár a kutatás kis létszámú volt, - az eredményekb?l úgy t?nik, hogy a kilométerszámlálós címkézés a leghatásosabb. Az emberekben ugyanis így jobban realizálódik az ételek energiatartalma. A résztvev?k 82 százaléka egyébként azt mondta, hogy a fizikai aktivitást mutató címkék hatnak rájuk a legjobban.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
