Hirdetés
Mipszi

Megszépítenek a szarkalábak

Úgy t?nik, a n?knek felesleges aggódniuk szarkalábaik miatt, mivel attól csupán vonzóbbnak és intelligensebbnek t?nnek.

Pszichológusok egy csoportja arra kért fel számos férfit is n?t, mondják el benyomásaikat olyan fényképekr?l, melyeken mosolygó emberek szerepeltek. Amint az a Journal of Nonverbal Behavior cím? lapban megjelent tanulmányból kiderül, a többség intelligensebbnek és vonzóbbnak tartotta azokat, akiknél nevetés közben ráncok jelentek meg a szemük sarkában. Ugyanakkor – meglep? módon – azokat a személyeket, akinél nemcsak a száj húzódott mosolyra, hanem a szemük is nevetett, nem tartották megbízhatóbbnak vagy szavahihet?bbnek, pedig az általános vélekedés szerint, az ilyen mosolygás ?szintébb. A belgiumi Leuven Egyetem kutatói hangsúlyozták, hogy vizsgálatukban ?k els?sorban a mosolygás során a szem körül jelentkez? szarkalábak megítélésére koncentráltak, így az eredmények azok számára, akiknél a szarkaláb már állandó „tartozék”, nem feltétlenül biztatóak. A vizsgálatot vezet? Susanne Quadflieg hozzátette, kevés olyan érzelmi kifejez?eszközt övez akkora tudományos érdekl?dés, mint a mosolygást, Naresh Joshi plasztikai sebész pedig arról számolt be, hogy számos páciense épp arra kéri, hogy a nevetéskor el?bukkanó ráncait simítsa ki – ugyanakkor hozzátette, hogy ezt a kérést legtöbbször visszautasítja, mivel egy ilyen m?tét után az illet? arca teljesen kifejezéstelenné válna.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.