Segíti a kis különbségek felismerését a mértékletes alkoholfogyasztás
Az Illinois Egyetem (Chicago) munkatársai a mérsékelt alkoholbevitel látásra gyakorolt hatását tanulmányozták: megállapították, hogy a kisebb változások esetén a józan egyénekhez képest a becsípetteknél rövidült a reakcióid?.
Jennifer Wiley és munkatársai szerint a józanok és a spiccesek ugyanannyi látóteret érint? változást ismertek fel, ellenben az utóbbi csoport gyorsabban reagált. A Consciousness and Cognition-ben ismertetett vizsgálat során 48 férfit teszteltek, két csoportra osztva. Mindkett? tagjai animációs filmet néztek, miközben az ivós alanyok vodkás áfonyalevet fogyasztottak mindaddig, amíg véralkohol-szintjük el nem érte a 0,8 ezreléket. Ezután jött a teszt, melynek során nyolc sorozatban majdnem azonos, mindennapi tevékenységekhez köthet? képpárokat mutattak be, és az apró különbségeket kellett felismerni. Az alanyok kétféle stratégiát alkalmaztak. Az egyik során pontról pontra összevetették a képeket, míg az alternatív módszer a figyelem koncentrálásából állt, és az alany várta, míg felt?nik a különbség. A szisztematikus módszer inkább a józanokra volt jellemz?, míg a másodikkal f?ként a spiccesek dolgoztak. Egy másik teszt a memóriát célozta, ahol egy matematikai feladat megoldása mellett kellett elraktározni kifejezéseket, bet?ket, képi formákat. Ez a koncentrációt igényl? tevékenység viszont a józanoknál hozott jobb eredményeket. Ez alátámasztani látszik a korábbi megfigyeléseket, miszerint az enyhe részegség növeli a kreativitást, ellenben gátolja a figyelem fenntartását.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
