Hirdetés
Mipszi

Nem pótolja a beszélgetés jótékony hatásait az sms-ezés

Az amerikai kísérletben szerepl? lányok, akik szóban beszéltek édesanyjukkal, egyértelm? pozitív fizikai reakciókról számoltak be, azonban akik csak írásban, tehát sms vagy internetes csevegés útján érintkeztek vele, nem tapasztaltak hasonló pozitív hatást.

A fiatal lányokat vizsgáló kísérlet keretében a kutatók megfigyelték, hogy az érzelmekért felel?s hormonok – mint például a kortizol és az oxitocin – potenciálisan kedvez?bb hatást el?idézve viselkedtek, miközben egy kellemetlen, stresszes eseményt szóban, például telefonos beszélgetés során oszthattak meg édesanyjukkal, azokhoz a lányokhoz viszonyítva, akik online szociális média, tehát sms vagy chat útján érintkezhettek az anyjukkal.
„Nem egyértelm? számunkra a jelenség oka, de valószín?leg az adott személy hangjának hallása komoly szerepet játszik. Egy személy hangja ugyanis nemcsak a hangnemet és az ?szinteséget, de a beszél? identitását is közvetíti” – magyarázta Leslie Seltzer, a Wisconsini Egyetem pszichológia szakos doktori hallgatója, az Evolution and Human Behavior cím? pszichológiai szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerz?je. „Egy telefonos beszélgetés során a gyerek könnyen beazonosíthatja, hogy valóban a szüleivel beszél, miközben sms-ezés vagy chat során erre nem feltétlenül képes” – tette hozzá. Seltzer és munkatársai összehasonlították a kísérletben résztvev? 68 nyolc-tizenkét éves lány hormonális reakcióit, miközben telefonon keresztül, vagy sms útján érintkezésbe léptek anyukájukkal egy meglehet?sen nehéz matematikai és szóbeli teszt elvégzését követ?en. A kutatók megállapították, hogy sokkal több kortizol és oxitocin, úgynevezett boldogsághormon termel?dött azoknál a lányoknál, akik a beszélgetés során hallhatták szüleik hangját, mint azoknál, akik csak írásban tudtak érintkezésbe lépni szüleikkel.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.