Hirdetés
Mipszi

Egyesek összetévesztik a romantikus filmeket a valósággal

Egy friss kutatás szerint bár az emberek többsége nem a romantikus filmekre alapozza a párkapcsolati elvárásait, vannak olyanok, akik mégis így tesznek.

A romantikus vígjátékok a kutatók szerint általánosságban nem vezetnek oda, hogy a fiatal feln?ttekben megtekintésük következtében irreális elvárások alakulnának ki a párkapcsolatokról. A Communication Monographs internetes számában ismertetett kutatás során 335 – tizennyolc és huszonhat év közötti – f?iskolást vizsgáltak, és azt találták, hogy a romantikus filmek nézése általában nem áll szoros összefüggésben az olyan romantikus ideálokkal, mint a „szerelem els? látásra” vagy „a lelki társ megtalálása”.

„Az eredmények ellentmondanak annak az elterjedt elképzelésnek, hogy a romantikus vígjátékok nézése az irreális elvárások jelent?s forrása a fiatalok körében” – számolt be a kaliforniai Chapman Egyetem kutatásának vezet?je, Veronica Hefner. A kutatók ugyanakkor azt is kimutatták, hogy azok a fiatal feln?ttek, akik saját bevallásuk szerint azért néztek romantikus vígjátékokat, hogy tanuljanak a párkapcsolatokról, valamivel nagyobb valószín?séggel hittek a romantikus ideálokban, különösen a partner eszményítésében. Más szóval abban hisznek, hogy a partnernek tökéletesnek kell lennie, és teljes mértékben megért?, elfogadó és szeretetteljes lesz a kapcsolatban. „Úgy t?nik, nem az számít, mit nézünk, hanem az, miért nézzük” – összegezte az eredményeket Hefner.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.