Plasztikai turizmus
A plasztikai m?tétek hátterében csak elenyész? számban állt a küls? öncélú „felturbózása”, jellemz?bbek voltak a kisebb korrekciós beavatkozások, például orr- vagy fülm?tétek, illetve a szülés utáni has- és mellplasztikák, valamint a ráncfelvarrás.A plasztikai m?tétek hátterében csak elenyész? számban állt a küls? öncélú „felturbózása”, jellemz?bbek voltak a kisebb korrekciós beavatkozások, például orr- vagy fülm?tétek, illetve a szülés utáni has- és mellplasztikák, valamint a ráncfelvarrás.
A Leeds Egyetem szakemberei els?ként próbáltak utánajárni, milyen motivációk állnak az egyre szaporodó plasztikai turizmus hátterében. A két éven át tartó kutatás során mélyinterjúk, videofelvételek, fényképes naplók és kérd?ívek segítségével több mint száz Angliából, Ausztráliából és Kínából érkez? páciens, valamint hasonló mennyiség?, a plasztikai sebészet terén tevékenyked? szakember véleményét gy?jtötték össze.
Noha a plasztikai m?tétek során szerzett rossz tapasztalatok szinte kivétel nélkül mindig címlapra kerülnek, a kutatók azt tapasztalták, hogy az alanyok 98 százaléka szükség esetén újra elvégeztetné magán ugyanazt a m?tétet, ugyanabban az országban, ahol korábban, és a legtöbben kifejezetten elégedettek voltak az ?ket kezel? orvosokkal, akikr?l a sztereotípiákkal ellentétben egyáltalán nem azt a látszatot keltették, hogy pénzéhes milliomosok lennének, akik mások hibáiból nyerészkednek. Amint arról a kutatást vezet? Ruth Holliday professzor beszámolt, a megkérdezett páciensek átlagos emberek voltak, szerény jövedelemmel, akik azért mentek külföldre, mert saját országukban nem tudták megfizetni a m?téteket. A plasztikai m?tétek hátterében csak elenyész? számban állt a küls? öncélú „felturbózása”, jellemz?bbek voltak a kisebb korrekciós beavatkozások, például orr- vagy fülm?tétek, illetve a szülés utáni has- és mellplasztikák, valamint a ráncfelvarrás. A helyszín kiválasztásánál a többség az alapján döntött, hogy hol kapja meg a legjobb min?ség? kezelést, és bár néhányan beszámoltak arról, hogy ha már eljutottak az adott országba, akkor már körül is néztek ott, a legtöbben inkább hazautaztak, amint lehetett. Arra a kérdésre, hogy mi alapján választottak plasztikai sebészt, a leggyakrabban azt a választ adták, hogy más páciensek interneten közzétett beszámolói befolyásolták ?ket, kevésbé bíztak meg a különféle, plasztikai turizmussal foglalkozó ügynökök ajánlataiban.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
