A n?knek több alvásra van szükségük
Bizonyára nem mondunk újat azzal, hogy a párok életében mindennapi konfliktusforrást jelenthet az eltér? alvásigény. Egyesült államokbeli kutatók most rámutattak, hogy a n?k agyának több id?re van szüksége a „feltölt?déshez”, mert napközben egyszerre több feladat megoldásával is foglalkoznak.
Az észak-karolinai Duke Egyetem szakért?i szerint emiatt a n?knél súlyosabb idegrendszeri következményekkel járhat a pihenés hiánya, a férfiaknak azonban kevesebb negatív hatástól kell tartaniuk, ha nem alusszák ki magukat – olvasható a Science World Report hasábjain. Korábbi kutatások már összefüggésbe hozták az alváshiányt a szívbetegség, a mentálhigiénés problémák, a stroke és a gyulladásos folyamatok kialakulásával. Dr. Michael Breus alvásdiagnosztikai szakember úgy véli, hogy az alváshiányos n?k egy részénél olyan súlyos gyulladás alakul ki a szervezetben, hogy valóságos fizikai fájdalommal ébrednek. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a napközbeni szunyókálás hatékony lehet a gondok megel?zésére - a délutáni alvás azonban szerinte nem lehet hosszabb 90 percnél, különben fokozza az álmosságot.
„Az alvás egyik f? funkciója, hogy lehet?vé tegye az agy regenerációját” – magyarázta Jim Horne professzor, a Loughborough Egyetem Alváskutató Centrumának vezet?je. „Mélyalvás során a kéregállomány, amely a gondolkodásért, a memóriáért és a nyelvi készségekért is felel?s, elszakad az érzékelést?l, és helyreállító üzemmódba lép. Minél intenzívebben használja valaki a szellemi kapacitását a nap során, annál több id?t igényel a helyreállítás, tehát annál több alvásra van szükség” – tette hozzá dr. Horne.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
