Anorexiára buzdító játékbaba?
Felháborodott szülők és aktivisták anorexiára való buzdítással vádolnak egy babagyártó céget, mivel az a közelmúltban egy olyan babát dobott piacra, amely nem hajlandó enni, és ha tulajdonosa egy kanállal közelít felé, a baba összeszorított szájjal rázza a fejét.
A titok nyitja a kanálban rejlik, amelybe egy mágnest rejtettek, így közeledtére automatikusan bezárul a baba szája, ám a trükkös kislányok mindezt kijátszhatják, ha a kanalat megfordítják, és úgy érintik a baba szájához. A spanyol gyártók azzal érvelnek, hogy a Nenuco baba segít a gyerekeknek megérteni, milyen frusztrációkat okozhat az etetés a hétköznapi élet során, és milyen fontos, hogy megfelelő módon etessük a kisgyerekeket.
A tiltakozók szerint azonban egészen másról van szó, a baba ugyanis tudat alatt azt az üzenetet közvetíti a vele játszó kislányoknak, hogy ők se egyenek. Egy a gyermekek és fiatalok egészségügyi érdekeit védő szervezet, a YoungMinds szakértője, Leaman Chris szerint ez a baba károsan befolyásolja a kislányok gondolkodásmódját azáltal, hogy helytelen hozzáállást mutat az ételek felé. Egy másik szervezet álláspontja szintén az, hogy nem szabadna a nem evést normális viselkedésként beállítani, mert ezzel valójában az anorexiát reklámozzák a kislányok körében.
A baba angliai forgalmazója azonban úgy véli, ez a játék csupán azt mutatja be, mennyire nem egyszerű dolog az anyák számára a gyermeküket megetetni, és ezáltal a kislányokat is a való élettel szembesíti – arról pedig szó sincs, hogy bárkit arra akarna buzdítani, hogy ő se egyen. Az ötlet alapja mindössze annyi volt, hogy a baba huncutkodik, nem akar rendesen enni, a kislányok pedig próbálják őt minden úton-módon rávenni arra, hogy kinyissa a száját, ugyanúgy, ahogy az anyukájuk tette velük annak idején. A baba emellett az egészséges táplálkozásra is bátorít, mivel a hozzá kapható ételek között gyümölcsök és zöldségek is találhatóak.
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
