Hirdetés
Mipszi

Meglep? mellékhatások

Az oxitocinra számos becenevet ragasztottak már az id?k során, emlegetik szerelemhormonként, h?séghormonként, s?t „bízz bennem” hormonként is, legutóbb pedig az derült ki, hogy ez az emberben természetes módon el?forduló hormon segíthet az autista és skizofrén személyeknek abban, hogy leküzdjék a társas érintkezésben jelentkez? gátjaikat.

Egyes pszichológusok azonban már receptre írnak fel oxitocint azoknak a betegeiknek, akiknél ugyan nem diagnosztizáltak semmilyen komoly rendellenességet, ám társaságban mégis szoronganak és kényelmetlenül érzik magukat. A Concordia Emberi Fejl?dést Kutató Központjának szakemberei szerint azonban ez nem feltétlenül jó ötlet – ha ugyanis valakinek túl sok oxitocin kerül a szervezetébe, annak könnyen az lehet az eredménye, hogy az illet? túlzottan érzékennyé válik mások érzelmeire és érzéseire.

Az American Psychological Association cím? lapban ismertetett kutatás során 82 egészséges feln?ttet kísértek figyelemmel, akik sem a skizofrénia, sem az autizmus, sem egyéb rendellenesség jeleit nem mutatták. Az alanyok felének bizonyos mennyiség? oxitocint adtak, a többieknek pedig placebót, majd mindannyiukkal kitöltettek egy tesztet, melyben az volt a feladatuk, hogy különböz? érzelmeket kifejez? arcokról próbálják beazonosítani, melyik személy hogyan érezheti magát. Amint az várható volt, azok, akik korábban oxitocint kaptak, sokkal intenzívebben élték át az arcokon látható érzelmeket, ami nem biztos, hogy minden esetben hasznos. „Ha például a potenciális f?nököd grimaszt vág a beszélgetés közben, mert kényelmetlen a széke, egy érzelmileg túlf?tött személy egyb?l arra gondolhat, hogy valami rosszat mondott, azért vág ilyen arcot a másik, vagy ha egy hasonló személyiségre rámosolyog egy ellenkez? nem? személy egy buliban pusztán kedvességb?l, könnyen félremagyarázhatja és azt hiheti, hogy udvarolni próbál neki az illet?” – hívják fel a figyelmet a kutatók. Mindezek függvényében a szakemberek úgy vélik, az autisták vagy az egyéb kapcsolatteremtési problémákkal küzd?k számára hasznos lehet az oxitocinpótlás, de egyéb esetekben vigyázni kell, mert a lehetséges el?nyökhöz képest túl sok negatív következménye lehet annak, ha valaki érzelmileg túlzottan érzékennyé válik.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.