Hirdetés
Mipszi

Hangulatfügg? nassolás

A legtöbb ember számára ismer?s érzés az "érzelmi evés", legyen szó akár egy rosszul sikerült hétr?l a munkahelyünkön, ami után másra sem vágyunk, mint egy jó filmre és egy nagy tál pattogatott kukoricára, vagy egy kemény vizsgahétr?l, amikor tanulás közben megállás nélkül majszoljuk az édességet. 

Hangulatfügg? nassolás

Most azonban azt is kimutatták, hogy attól függ?en, éppen milyen a hangulatunk, más-más ételt kívánunk meg. Ha például a sz?l? és a csokidrazsé közül lehet választani, aki jó hangulatban van, inkább az el?bbit, aki viszont rosszkedv?, inkább az utóbbit fogja kérni. A Delaware Egyetem szakembere, Meryl Gardner professzor azonban arra is kíváncsi volt, mit?l fordulhat el?, hogy rosszkedvünkben inkább egészségtelen, jókedvünkben többnyire egészséges ételeket kívánunk meg.
A kutatás megállapításai szerint sok minden múlik azon, hogy az adott pillanatban éppen hogyan viszonyulunk az id?höz. Ha például levertek vagyunk, és tudjuk, hogy valami nincs rendben, olyan dolgokra igyekszünk koncentrálni, ami térben és id?ben is közel van, vagyis ilyenkor inkább látjuk a fát, mint az erd?t – ezért van az, hogy hajlamosabban vagyunk valami egészségtelen, ám akkor éppen jóles? ételt venni magunkhoz. Ezzel szemben, amikor jó a kedvünk, nagyobb távlatokban bírunk gondolkodni, így inkább szem el?tt tartjuk azt, hogy hosszú távon mivel járunk jól, ezért fordul el?, hogy ilyen esetben valamilyen egészségesebb nassolnivaló után nézünk.
A fenti teóriát alátámasztására a szakemberek négy kísérletet is elvégeztek laboratóriumi körülmények között, és az eredmények azt mutatták, hogy a feltételezések megállják a helyüket. A fenti ismeretek fényében mindenkinek érdemes jóval tudatosabban hozzáállni a hangulatfügg? nassolgatáshoz, és rosszkedv esetén figyelmeztetni magunkat arra, hogy egy nagy tábla csokoládé helyett jobb lenne zenét hallgatni, vagy felhívni egy barátunkat és kipanaszkodni magunkat.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.