A pénzkezelés sok hasznos tapasztalattal jár a gyerek számára
Sok családban a szeptemberi iskolakezdéssel egy id?ben d?l el, kap-e zsebpénzt a gyerek, és ha igen, miért és mennyit. A szakember szerint a zsebpénz mellett szól, hogy ha csak kisebb összegekkel is gazdálkodik a gyerek, fontos tapasztalatokhoz juthat a pénzkezeléssel kapcsolatban: milyen érzés például, ha már hétf?n elkölti a teljes zsebpénzt, majd egész héten nem vásárolhat semmit, vagy éppen milyen több hónapnyi tudatos megtakarítás után megvenni egy vágyott tárgyat. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélked? meghirdet?je szerint a szül?i minta mellett fontos, hogy ne döntsünk a gyerek helyett arról, mikor és mire adja ki a kapott pénzt – viszont el?re vázoljuk fel, milyen következményekkel járhat a döntése.
Minden szül? számára dilemmát okoz, hogyan tanítsa meg gyermekét okos pénzügyi döntéseket hozni. Van, aki amíg csak teheti, nem ad zsebpénzt a diáknak, mások már az els? osztályosnak is adnak. Németh Erika klinikai gyermek-szakpszichológus szerint 7-8 éves kor el?tt azért nem érdemes pénzt adni, mert még nincs kialakult számfogalma a kicsinek, illetve nem rendelkezik késleltetési készséggel, vagyis mindent azonnal akar, ha kap egy összeget, azt nyomban el is költi. Amennyiben készségszinten megérett a diák, felel?sségteljesnek érezzük, fokozatosan, kis összegekkel kezdve bevezethetjük ?t a pénzügyi döntések világába.
„A pénzköltéssel a gyerek fontos tapasztalatokhoz jut, ha kell? szabadságot adunk neki. Nem kell ugyanis mindent?l megóvni, vagyis ha hoz egy rossz döntést és hétf?n elkölti az összes pénzét csokira, s így egész hétre egy fillér nélkül marad, akkor nem szabad a szül?nek meginogni, és hét közepén mégis adni újabb összeget. A rossz tapasztalat is segíti ugyanis abban, hogy érezze a felel?sséget és kés?bb mérlegelni tudjon a következ? döntés el?tt” – mondta Németh Erika.
Ahogy más helyzetekben is, itt is nagyon fontos a szül?i minta: ha a feln?ttek sem képesek beosztani a pénzt, a diák sem fogja megérteni, mi szükség lenne a tervezésre. A példamutatás ugyanakkor nem egyenl? azzal, hogy a kicsi helyett lépünk. „Ne akarjuk eldönteni, mire költse gyermekünk a kapott zsebpénzt. Inkább beszélgessünk arról, mi mindent szeretne vásárolni: csokit az iskolai büfében, de emellett kinézett magának egy új játékot is? Tudatos feln?ttként magyarázzuk el, melyik döntés milyen következményekkel fog járni: ha megveszi a finom csokit, jóllakik és elégedett lesz, de ha minden héten csak a csokira megy el a pénz, sosem kapja meg a játékot. Ha félreteszi a pénzt, két hónap múlva megveheti a vágyott tárgyat, de akkor addig viszont nem ehet csokit. Vagy egy-két alkalommal csokit vesz, de annyival kés?bb tudja megvenni a megmaradt pénzb?l a játékot. Ha ezeket elmondtuk, utána a döntést már bízzuk a gyermekre, ne akarjuk mi megmondani, szerintünk melyik a helyes választás. Támogassuk a választott megoldásban, ha pedig mégis rosszul dönt és emiatt szomorú, ne emlegessük fel, hogy ’én ezt el?re megmondhattam volna’, mert adott esetben tehernek fogja érezni a pénzzel való bánást. Inkább biztassuk, hogy a következ? alkalommal még jobban gondolja át, mit szeretne elérni, és dicsérjük meg, ha úgy látjuk, felel?sségteljesen, tudatosan hozott egy pénzügyi döntést” – tanácsolta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélked? zs?ritagja.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
