Hirdetés
Mipszi

A testbeszéd hatalma

A politikusok gesztusokat alkalmaznak beszédeik közben, sokan pedig vállrántásokkal vagy kézmozdulatokkal igyekeznek er?síteni mondanivalójukat. 

A testbeszéd hatalma

A testbeszéd hatalma

A trieszti International School for Advanced Studies (SISSA) tudósainak sikerült bizonyítaniuk, hogy a beszéd közbeni mutogatás módosíthatja az elhangzott szavak jelentését. Ráadásul ez a fajta nyelvi rendszer olyan mélyen belénk van kódolva, hogy például telefonálás közben is hajlamosak vagyunk mutogatni, akkor is, ha senki nem látja a mozdulatainkat.

„Els?sorban arra voltunk kíváncsiak a kutatás során, hogy az emberek miért képtelenek nyugton maradni beszéd közben – nyilatkozta dr. Marina Nespor, a SISSA idegtudományi szakért?je. –  Valószín?nek tartom, hogy a gesztusok és a szavak egy közös kommunikációs rendszert alkotnak, ez pedig el?segíti a mondanivalónk átadását. Az emberi kommunikációban a hang önmagában nem elég: szükség van még a fels?testre, a kézmozdulatokra és a mimikára is.”

Dr. Nespor és munkatársai  vizsgálataik során els?sorban a prozódiát tanulmányozták, amely az intonáció és a beszédritmus segítségével lehet?vé teszi az egyes mondatok különböz? értelmezését. A tudósok szerint a prozódiába mindenképp bele kéne számítani a kézmozdulatokat és más gesztusokat is, mivel ezek segítik az üzenetátvitelt.

A Frontiers in Psychology cím? tudományos szaklapban bemutatott kísérleteik során a kutatók megkértek 20 olaszul beszél? önkéntest, hogy hallgassanak meg pár kétértelm? mondatot, majd nézzenek meg egy-egy videót is, amin a beszél? látható, amint kimondja ezeket a mondatokat. A gesztusok egy része er?sítette a mondat el?z?leg értelmezett mondanivalóját, a többi azonban inkább valamilyen más értelmet sugallt.

„Azokban az esetekben, amikor a hang és a videó által sugallt értelem megegyezett, a gesztusok nem tettek hozzá az értelmezéshez. Azonban olyankor, amikor a gesztusok valamilyen alternatív értelmet sugalltak, az üzenet csak a kézmozdulatokkal együtt ment át.”

Ez is bizonyítja tehát, hogy a gesztusok milyen jelent?sen hozzájárulhatnak az értelmezéshez, és milyen komolyan módosíthatják egy-egy mondat és kifejezés értelmét.

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.