Figyelemelterel? technikák
Bizonyos sebészeti beavatkozások esetén a betegek éberek maradnak – s bár az eljárás biztonságos, tapasztalhatnak némi fájdalmat és szorongást.
Egy friss kutatás szerint azonban a kellemetlenségek csillapításában egyszer? figyelemelterel? technikák is segíthetnek. A Surrey Egyetem kutatói Jane Ogden professzor vezetésével a European Journal of Pain szaklapban ismertetett kutatásukba 398 visszérm?tétre váró beteget vontak be. Az ilyen típusú m?tétek esetében a betegek jellemz?en ébren maradnak, csak helyi érzéstelenítést kapnak. Korábbi felmérések során a betegek ilyen beavatkozások után szokatlan érzésekr?l, hangokról és szagokról számoltak be. Egyesek ég? érzésr?l is panaszkodtak, mások pedig azt állították, hogy a sebész és az ápoló között a beavatkozásról szóló beszélgetés rossz érzéssel töltötte el. A betegek a m?tét alatti szorongásról is beszámoltak.
|
A kutatók most véletlenszer?en úgy osztották el a betegeket, hogy a beavatkozás során négy figyelemelterel? módszer egyikének legyenek alávetve. Az egyik csoport zenét hallgatott, egy másik pedig DVD-filmet nézett a m?tét közben. A harmadik csoport tagjai mellé egy ápolót rendeltek, akik a m?tét alatt beszélgettek a beteggel, a negyedik csoport tagjai pedig két tenyérméret? stresszlabdát kaptak, melyeket akkor kellett nyomkodniuk, amikor szorongást éreztek, vagy fájdalomra számítottak. Egy másik csoport beteg a szokásos módon esett át a visszérm?téten, bármiféle figyelemelterel? technika alkalmazása nélkül. A m?tét után mindannyiukat megkérték egy kérd?ív kitöltésére, amelyb?l a kutatók adatokat gy?jthettek az eljárás során tapasztalt fájdalom- és szorongásszintre vonatkozóan. Az eredmények azt mutatták, hogy a figyelemelterel? módszerek nélkül m?tött betegekhez képest az ápolóval beszélget?k 30 százalékkal alacsonyabb szorongásszintr?l számoltak be, a DVD-nézés 25 százalékkal, a stresszlabdák nyomkodása pedig 18 százalékkal csökkentette a tapasztalt stressz szintjét. A beavatkozás alatt a stresszlabdát használók 22 százalékkal, az ápolóval beszélget?k pedig 16 százalékkal alacsonyabb fájdalomszintet éltek meg a figyelemelterel? módszerek nélkül m?tött betegekhez képest. A zene sem a tapasztalt szorongásra, sem a fájdalomra nem gyakorolt hatást, a DVD pedig nem gyakorolt hatást a fájdalomra. Ogden professzor úgy véli, hogy a m?tétek éber átélése valóban stresszes lehet, de az eredmények azt bizonyítják, hogy a betegek élményét egyszer? figyelemelterel? módszerekkel javítani lehet. |
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
