Tévékampány a gyermekbántalmazás ellen
Az UNICEF Magyarország adatai szerint Magyarországon minden második iskolás gyermek vett már részt verekedésben vagy volt szenved? alanya az iskolai er?szak egyéb formáinak.
A legnagyobb probléma, hogy a gyerekek nem mindig ismerik fel, ha méltatlan helyzetbe kerülnek, illetve nem mindig tudják, hogyan oldják meg ezeket a helyzeteket, kihez forduljanak.
Az UNICEF Magyarország és a Kék Vonal szakmai támogatásával nemrégiben indított kampányban a Cartoon Network csatorna saját gyártású rövidfilmekkel hívja fel a figyelmet a gyerekek egymás közti, iskolai er?szakos viselkedésére, s bátorítja a gyermekeket a bántalmazás elleni fellépésre. A CN Haver Klub cím? kisfilmsorozat célja, hogy a gyerekek ismerjék fel, ha bántalmazás alanyai lesznek vagy akár annak szemtanúivá válnak, s ne féljenek küls? segítséget kérni, álljanak ki magukért, bántalmazott, bajba jutott társaik mellett, illetve legyenek egymással toleránsak, udvariasak.
Aki ver, az nem haver... így szól a filmsorozat mottója. A Cartoon Network és a két gyermekjogi szervezet közös kezdeményezésének legf?bb célja, hogy gyerekek számára vonzó és figyelemfelkelt? módon üzenjen: az iskolai, illetve egymás közti bántalmazást nem kell elt?rniük, van megoldás, ne féljenek kiállni magukért, társaikért, vagy segítséget kérni, akár a Kék Vonalat tárcsázva a 116 111-os számon, akár az UNICEF HelpAPP mobilalkalmazását használva. A kampány ideje alatt a csatornán látható három kisfilmben animációs szerepl?k mesélik el történetüket a bántalmazó, az elszenved? és a küls? szemlél? szemszögéb?l. A filmek nemcsak itt láthatók; az UNICEF Magyarország felhasználja azokat ÉBRESZT?-ÓRA cím? országos iskolai tanóra-programjának anyagához is, a programban részt vev? általános iskolás tanulók pedig a kampánnyal kapcsolatos segédanyagot is kapnak.
Az UNICEF HelpApp segítségével a gyermekek az alapvet? segélykér? funkciók mellett konkrét tanácsokat is kapnak, ennek segítségével nagyobb eséllyel tudnak megmenekülni szorult helyzetükb?l.
Ahogy az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója, dr. Lux Ágnes fogalmaz, „az UNICEF hitvallása szerint minden gyermeket megillet az er?szakmentes gyermekkorhoz való jog. A gyerekeknek minden segítséget meg kell adnunk nekünk, feln?tteknek, hogy megtanítsuk az er?szakhelyzetek felismerésére és kezelésére, bárhol és bármilyen formában is történjék, s felel?sségünk van abban is, hogy magunk is olyan technikákat, módszereket alkalmazzunk, amelyek a konfliktusok er?szakmentes feloldását mutatják.”
A bántalmazott, bántalmazó és megfigyel? szemszögéb?l készült kisfilmek megtekinthet?k a Cartoon Network YouTube csatornáján is.
A bántalmazott:
https://www.youtube.com/watch?v=Di36R3PWgKc&list=UUQyd-tv1Ovk_nQ0XY_s2prQ
A bántalmazó:
https://www.youtube.com/watch?v=Pj2q6OMfJfs&list=UUQyd-tv1Ovk_nQ0XY_s2prQ
A megfigyel?:
https://www.youtube.com/watch?v=ghNNrNTtpMU&list=UUQyd-tv1Ovk_nQ0XY_s2prQ
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
