A biciklizés fiatalon tart?
Szakemberek szerint a kerékpározásban rejlik a fiatalság titka - ez a sport ugyanis a testet és a szellemet egyaránt frissen tartja.
A kutatást vezet? dr. Ross Pollock, a londoni King’s College munkatársa és kollégái 55 és 79 év közötti amat?r kerékpárosokat kísértek figyelemmel, akik közül 81 férfi és 41 n? volt. Az alanyokat alapos fizikai vizsgálatnak vetették alá, és megállapították, hogy sokkal jobb állapotban voltak azokhoz a kortársaikhoz képest, akik soha nem pattantak biciklire. A Journal of Physiology cím? lapban ismertetett kutatás többek között azt vizsgálta, milyen gyakran esnek el az alanyok, milyen gyorsan képesek felkelni egy karosszékb?l, megtenni három métert, visszafele haladni vagy leülni. A vizsgálatban szintén részt vev? Norman Lazarus professzor megjegyezte, hogy a kerékpározás a szellem mellett az izmokat, a szívet és a tüd?t is frissen tartja, melyek mind nélkülözhetetlenek az egészséghez. A szakember szerint a legtöbb középkorú és id?söd? embernél az probléma, hogy nem elég aktívak, szinte egész nap csak ülnek, ami kihat az egészségi állapotukra is, ezért a legfontosabb az lenne, hogy aki tör?dik magával, illetve azzal, hogy milyen szellemi és fizikai állapotban van, igyekezzen minél aktívabb életet élni.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
