Hirdetés
Mipszi

Hegyekbe vagy tengerpartra vágyik?

Az introvertáltak inkább a hegyekbe vágynak, míg a társaságkedvel?k jobban kedvelik a tengerpartot. 

Hegyekbe vagy tengerpartra vágyik?

Journal of Personality and Social Psychology cím? szakfolyóiratban megjelen? tanulmány egy három részb?l álló kutatássorozat tapasztalatait összegezve derítette ki a személyiség és a földrajzi környezet kapcsolatát.  Ez az els? olyan felmérés, amely az introverziót és az extroverziót a domborzati viszonyokkal hozza összefüggésbe.

A résztvev?k nyugodtabb, csendesebb és békésebb helynek érzékelték a dimbes-dombos, fás területeket, míg a nyílt, sík terek izgalmasabb és ingerdúsabb környezetet jelentettek számukra. A társaságra vágyók háromnegyede voksolt a tengerpartra, csupán egynegyedük a hegyekre. Akik viszont egyedül szerettek volna maradni, 52 százalékos arányban választották a hegyeket. Az eredmények szerint az introvertáltak inkább hegyvidékeken élnek, míg az extrovertáltak nyílt, sík terepen. A szerz?k figyelmeztetése alapján azonban semmi sem bizonyítja, hogy a hegyvidékek teszik introvertálttá az ott lakókat – sokkal valószín?bb, hogy fordított a kapcsolat, tehát a befelé fordulók költöznek direkt oda.

„Egyes városok földrajzi adottságai sokkal inkább kedveznek bizonyos személyiségvonásoknak. Aki például tudja magáról, hogy introvertált, üdít?bbnek érzi az elszigetelt területeket, míg egy extrovertált nyílt terepen érzi jól magát” – fogalmazott a kutatássorozatot vezet? Shige Oishi.

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.