A tinédzserek biztonságosabban vezetnek anyjuk társaságában
Biztonságosabb döntéseket hoznak vezetés közben azok a tinédzserek, akiknek az anyukájuk is benn ül a kocsiban.
A kísérlet során a szakemberek egy olyan vezetési szimulátort terveztek, amely alapvet?en arra ösztönözte az alanyokat, hogy kockázatos módon viselkedjenek, majd felkértek 25 tizenévest, hogy amilyen gyorsan csak lehet, végezzék el a szimulációs tesztet. A szimuláció során 26 keresztez?désen kellett áthajtani, mindegyikben döntést kellett hozni, hogy átmennek-e a vezet?k a sárgán, vagy megállnak és így három másodperces késéssel érnek célba, hacsak nem karamboloznak emiatt, akkor ugyanis már hat másodperces késést produkálnak. A tiniknek egyszer egyedül, egyszer pedig anyjuk társaságában is el kellett végezniük a tesztet, és az eredmények azt mutatták, hogy el?bbi esetben 55 százalékban, utóbbiban pedig csupán 45 százalékban választották azt az opciót, hogy áthajtanak a sárga lámpán.
Amint azt a kutatást vezet? Eva Telzer, az Illinois Egyetem pszichológiaprofesszora kifejtette, a szül?knek nagyon fontos szerepe van abban, hogy a gyerekük mennyire képes felel?sen dönteni egy adott helyzetben. Összességében a tizenéves korosztály az, amely a legkockázatosabb módon vezet az utakon, a 16 és 19 év közöttiek háromszor nagyobb arányban szenvednek halálos balesetet, mint a 20 évesek vagy annál id?sebbek – részben azért, mert nem kapcsolják be a biztonsági övüket, részben pedig azért, mert hajlamosabbak a gyorshajtásra, és nem mérik fel jól a veszélyhelyzeteket. A Social Cognitive and Affective Neuroscience cím? lapban publikált vizsgálatból az is kiderült, hogy amikor az anya is az autóban ül, megváltozik a tinik agyi aktivitása. Amikor egyedül vezettek, az agy jutalmazó központjába akkor jutott több vér, ha átmentek a sárgán, míg ha anyjuk társaságában vezettek, ugyanezt a hatást a biztonságosabb döntés meghozatala eredményezte. Egy korábbi vizsgálat már azt is kimutatta, hogy az viszont, ha egy tini egy másik tini társaságában vezet, éppen ellenkez? hatást vált ki, vagyis ilyenkor még a szokásosnál is kockázatosabb módon hajlamosak vezetni a fiatalok.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
