Az apák nem gügyögnek
A mai apukáknak már nem jelent gondot bepelenkázni a gyermeküket, és akár az éjszaka közepén is felkelnek, hogy megetessék ?ket - ám úgy t?nik, van egy határ, amit már nem szívesen lépnek át: nem hajlandóak gügyögve beszélni a csecsem?höz.
Kutatók megfigyelték, hogy a két szül? egészen másképp szól az újszülöttjükhöz - míg az anyák el?szeretettel gügyögnek, addig az apukák ugyanolyan hangon szólítják meg ?ket, mintha egy másik feln?tthöz beszélnének. És ami a legmeglep?bb: kiderült, hogy mind a két beszédtípus ugyanolyan mértékben segíti a kicsik beszédfejl?dését.
Az Egyesült Államokban végzett kutatás során a szakemberek a kiválasztott kisgyerekes családokban egy teljes napon át rögzítették valamennyi beszélgetést, ami elhangzott, majd egy számítógépes szoftver segítségével szétválasztották azokat a részeket, ahol a szül?k a gyerekeikhez, illetve ahol egy másik feln?tthöz beszéltek. Ebb?l egyértelm?en kiderült, hogy az anyák hangja jóval magasabb volt, amikor a gyermekükhöz beszéltek, emellett többször emelkedett, illetve ereszkedett, miközben az apák hanglejtése és hangmagassága nem változott semmit, függetlenül attól, hogy a gyerekükhöz vagy éppen egy feln?tthöz beszéltek.
A Washington Állami Egyetem szakért?i ugyanakkor megállapították, hogy ezzel semmi baj nincs, a gyermek beszédfejl?dése szempontjából egyik szül? sem árt, hiszen az anyák lassú, elnyújtott, magas hangja mellett az apák más módon idomítják beszédüket gyermekükhöz, például egyszer?bb szavakat használnak.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
