Milyen ajándékot válasszunk?
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy akkor szerezhetjük a legnagyobb örömet, ha tudjuk, mire vágyik a másik.
A helyzet azonban egyes pszichológusok szerint ennél jóval egyszer?bb: az önz? megközelítés – vagyis az, hogy azt veszem, ami nekem tetszik – sokkal célravezet?bb. Ilyenkor ugyanis a megajándékozott úgy érzi, hogy közelebb került az ajándékozóhoz, az ? személyiséb?l – szeretetéb?l – kapott egy szeletet.
A kutatás során 528 önkéntest faggattak ki arról, milyen ajándéknak örülnének a legjobban. A megkérdezettek fele elmondta, hogy az tenné igazán boldoggá, ha az ? ízlésének és személyiségének megfelel?en ajándékoznák meg. Kés?bb aztán kiderült, hogy ez nem teljesen igaz: ?k is jobban örültek az ajándékozó személyiségét tükröz? meglepetésnek.
A résztvev?k felét arra kérték, hogy vásároljanak ajándékot, ami nekik tetszik, ami „a valódi önmagukat h?en tükrözi”. Az alkalom anyák napja volt, édesanyjuknak kellett egy szép ünnepi kártyát venniük. Az önkéntesek másik fele azt a feladatot kapta, hogy olyan képeslapot válasszanak, ami szerintük az édesanyjuknak nagyon tetszene. Kiderült, hogy azok okoztak nagyobb örömet, akik a saját személyiségüket mutatták meg az ajándékozás során: ?k ugyanis közelebb érezték magukat az anyjukhoz – és a szül? is észrevette ezt a különbséget. Hasonló eredményre jutottak a kutatók akkor is, amikor a csoport egyik fele azt a feladatot kapta, hogy vásároljon egy ízlésének megfelel? dalt az iTunes-on egy barátnak, egy rokonnak vagy a párjának, míg a többiek a másik fél ízlését próbálták eltalálni. Kiderült, hogy nemcsak az ajándékozó érezte magát jobban, de a megajándékozott fél is úgy gondolta, hogy közelebb került az ajándékozóhoz, ami örömmel töltötte el.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
