A kisbabák másképp érzékelik az érintést
Az újszülöttek féléves korukig nem úgy érzékelik az érintést, mint a nagyobb gyerekek és a feln?ttek – derül ki a Current Biology cím? szakfolyóirat október 19-i számában megjelent tanulmányból.
A babák például nem tudnak különbséget tenni a simogatás és a csiklandozás között.
„Kíváncsiak voltunk rá, hogy amikor a picik érintést éreznek a kezükön, tudják-e, honnan jön az inger” - fogalmazott Andrew Bremner, a Londoni Egyetem munkatársa. A 4 és 6 hónapos kisbabákon végzett vizsgálat erre nemleges választ adott.
„Ez szerintünk azt jelenti, hogy féléves korig a csecsem?k csak a testükön érzékelik az érintést, és nem tudják összekötni a külvilággal. Nekünk kicsit fejfájdító lehet belegondolni ebbe” – magyarázta Bremner. A kutatók szerint tehát a csöppségek nem hozzák összefüggésbe az érintés érzetét azzal, amit látnak, hallanak vagy szagolnak. „Egyszer?en nem kötik küls? tényez?khöz. Ez a számunka nagyon idegennek hangzik” – összegezte a szakember.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
