Rosszabbul teljesítenek az iskolában az éjszaka SMS-ez? tinik
Sok kamasz marad fenn rendszeresen kés? éjszakáig SMS-ezni. A Journal of Child Neurology cím? szaklapban ismertetett kutatás kimutatta, hogy a sokáig üzenget? tiniknek rosszabbak a tanulmányi eredményei, és álmosabbak az iskolában.
„Tisztában kell lennünk azzal, hogy a tizenévesek nagyon gyakran használják elektronikai eszközeiket, és egyedi fiziológiával rendelkeznek. Hajlamosak arra, hogy kés?n feküdjenek és kés?n keljenek. Amikor szembekerülünk ezzel a természetes ritmussal, a diákok kevésbé hatékonnyá válnak” – mondta Dr. Xue Ming, a Rutgers New Jersey Orvosi Egyetem kutatója,Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szerint az utóbbi években exponenciálisan n?tt a médiahasználat a gyermekek körében. Korábbi kutatások pedig azt mutatták, hogy a 8-18 éves gyerekek naponta közel hét–hét és fél órát használják az elektronikai eszközöket.
A most publikált kutatás els?ként összpontosított kifejezetten az SMS-ezés hatásaira. Dr. Ming elmondta, hogy az elmúlt néhány évben az alvászavaroktól küzd? betegei körében egyre elterjedtebb volt az okostelefonok használata. A szakért? arra volt kíváncsi, hogyan járul hozzá önmagában az SMS-ezés (különösen lámpaoltás után) az alvászavarokhoz és az iskolai teljesítményhez. A vizsgálathoz három New Jersey-i középiskolában szerveztek közvélemény-kutatást a diákok között. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a diákok, akik a lámpaoltás után kikapcsolták készüléküket, vagy legfeljebb 30 percig SMS-eztek, jelent?sen jobban teljesítettek az iskolában. Akik viszont hosszabb ideig SMS-eztek a sötétben, rövidebb ideig aludtak, és kimerültebbek voltak másnap napközben, mint azok, akik abbahagyták az SMS-ezért lefekvéskor. A lányok összességében több SMS-ezésr?l és álmosságról számoltak be, de jobb volt a tanulmányi eredményük, mint a fiúknak.
A szakért?k szerint az okostelefonok és táblagépek által kibocsájtott kék fény intenzívebbé válik a sötét szobában. Ez a fény pedig er?teljesen befolyásolja a napközbeni álmosság tüneteit, mivel késlelteti a melatonin felszabadulását, ami megnehezíti az alvást. A hatás ráadásul még csukott szemhéjakon át is kimutatható.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
