Veszélyesebbé teheti vezetést a rádióhallgatás
Lehet, hogy még egy gorillát vagy elefántot sem vesz észre az út szélén, aki vezetés közben figyelmesen hallgatja a közlekedési híreket a rádióban – erre az eredményre jutott a Brit Pszichológus Társaság nottinghami éves kongresszusán ismertetett kutatás.
Mivel az autóvezetés rendkívül elterjedt „tevékenység”, könnyen megfeledkezünk arról, milyen veszélyes is lehet a hatalmas „vasdarab” irányítása akár 50 km/órás sebességnél is. A kutatók most arra hívták fel a figyelmet, hogy a vezetés még akkor is rejthet veszélyeket, ha magabiztos sof?rök vagyunk. A kutatócsoport – melyet Gillian Murphy, a Corki Egyetem munkatársa, valamint Ciara Greene, a University College Dublin kutatója vezetett – bebizonyította, milyen fontos, hogy a figyelmünket végig az útra szegezzük autóvezetés közben.
A szakért?k kísérletük során az úgynevezett észlelési terhelés elméletet próbálták ellen?rizni. E szerint az emberek csak véges mennyiség? figyelemmel rendelkeznek, ezért amikor elérik a maximumot, további információkat már nem tudnak feldolgozni. A kutatásban azt vizsgálták, hogy az egyik érzékszerven (hallás) keresztül érkez? információ befolyásolja-e a tudatosság szintjét egy másik szenzoros modalitásban (látás).
A kísérletben egy teljes méret? autóvezetési szimulátorral mérték, hogy a 36 önkéntes esetében a közlekedési hírek hallgatása a rádióban befolyásolja-e a vizuális információk feldolgozásának képességét. A résztvev?k felét arra kérték, hogy akkor hallgassák a rádiót, amikor a bemondó hangja férfiról n?ire változik, ami alacsony figyelmi terheléssel jár. A másik fele egy adott – az N248-as – útra vonatkozó híreket hallgatta, ami magas figyelmi terhelést jelent. Mialatt a résztvev?k a szimulátorban vezették a járm?vüket, a kutatók autóvezet?i teljesítményüknek több aspektusát is mérték – id?nként pedig „vizuális meglepetést” is bedobtak. A szimulátor néha elhelyezett egy elefántot vagy gorillát az út szélén.
Logikusan azt gondolhatnánk: függetlenül attól, hogy az N248-as út közlekedési híreit hallgatja valaki, vagy sem, biztosan felt?nik neki egy hatalmas eml?s állat az út mentén. Az eredmények szerint azonban nem így van. Az alacsony figyelmi terhelés? csoport tagjainak 71 százaléka vette észre egy állat jelenlétét, míg a magas figyelmi terhelés? csoportban csupán 23 százaléknak t?nt fel az elefánt.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
