Az is fontos, mikor eszünk
Viszonylag kevéssé kutatott terület az, hogy milyen hatással van étkezésünk rendje az egészségünkre, az eddigi felmérések azonban mind arra mutatnak, hogy a rendszertelen étkezés hozzájárulhat a metabolikus szindróma (magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség és elhízás) kialakulásához.
A szakemberek szerint már csak azért is kiterjedt kutatásokra volna szükség ezen a fronton, mert sokan egyáltalán nem szervezetük belső órája szerint élnek, hanem a társadalmi elvárások miatt folyamatosan egyfajta „jetlagban” vannak. Az elmúlt időszakban az ember életmódja drasztikusan megváltozott: több étkezés marad ki, mint valaha, sokan útközben étkeznek, gyakran egyszerűen csak bekapnak valamit, amit találnak – a változatos, egészséges táplálkozás sokak fókuszából teljesen kimarad.
A rendszertelen étkezés azonban hatással lehet szervezetünk belső órájára, vagyis a cirkadián ritmusra, ami rendszerint egy 24 órás időtartam köré épül. A cirkadián ritmushoz illeszkedik rengeteg, táplálkozás szempontjából fontos tényező: az, hogy mikor éhezünk meg, mikor kerül sor a zsír, a koleszterin és a glükóz emésztésére, közben pedig szervezetünkre az éjszaka és a nappal – a sötétség és a világosság – váltakozása is hatással van.
Bebizonyosodott, hogy az élelmiszer bevitele hatással van belső óránkra, különösen a májra és a bélre, és az étkezés időzítésének megváltoztatása befolyásolja a cirkadián ritmus alakulását is. Ez az oka annak, hogy a több műszakban dolgozó emberek körében gyakoribban a szív- és érrendszeri betegségek és anyagcserezavarok, és az időzónák közötti utazáskor a legtöbben találkoznak hasmenéssel vagy szorulással, és eltart egy ideig, amíg szervezetük alkalmazkodik az új körülményekhez.
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
