Agresszió az utakon
Az elmúlt év során tízb?l nyolc autóvezet?n mutatkoztak meg vezetés közben az agresszió és a düh jelei, többen beismerték, hogy sokszor szándékosan túl közel mennek az el?z? kocsihoz, vitába szállnak a többi vezet?vel, s?t néha még direkt bele is mennek a másikba - mutatta ki az Egyesült Államokban végzett kutatás.
A meggondolatlanság, a rossz közlekedési viszonyok és a napi stressz együtt a legkisebb frusztrációt is veszélyes helyzetté alakíthatja az autóutakon - hívta fel a figyelmet az AAA Közlekedésbiztonsági Alapítvány igazgatója, Jurek Grabowsky. Sajnos túl sok sof?r veszti el a fejét a pillanat hevében, és ezzel akár halálos baleset okozója is lehet.
A kutatás során kiderült, hogy a megkérdezett vezet?k fele, azaz közel 100 millió ember már ment rá szándékosan az el?z? autóra, illetve kiabált már másik autó sof?rjével. Nagyjából 45 százalékuk dudál, ha dühös, 33 százalék sért? gesztusokat használ, 24 százalék nem engedi a másik autónak, hogy sávot váltson, 12 százalék bevág mások elé, 4 százalék pedig már szállt ki az autójából azért, hogy egy másik sof?rrel konfrontálódjon. 3 százalék azt is elismerte, hogy idegességében túl gyorsan hajtott, vagy nekiütközött egy másik autónak. A legtöbb megkérdezett autóvezet? úgy vélte, hogy az utóbbi években egyre gyakoribbá vált az agresszív vezetési stílus, és emiatt saját biztonságukat is veszélyeztetve érzik.
A fenti közlekedési morál egyébként els?sorban a 19 és 39 év közötti férfiakra jellemz?, emellett az északkeletiek általában többet kiabálnak, mutogatnak és dudálnak, mint az Államok egyéb területén él?k. Ezen sof?rök körében jellemz? a gyorshajtás és a piroson áthajtás is.
Amint azt Jake Nelson, az AAA munkatársa kifejtette, teljesen normális, ha valaki dühbe gurul a volán mögött, de nem szabad hagyni, hogy az érzelmeink rossz döntésekre vegyenek rá minket. Nem érdemes kockáztatni csupán egy idegesít? helyzet miatt, mert sosem lehet tudni, mit fog lépni a másik autóban ül?. Igyekezzünk meg?rizni a hidegvérünket, és biztonságban elérni az úti célunkat. Az alábbi jótanácsokat érdemes megfogadni:
Soha ne kényszerítsük a másik sof?rt fékezésre vagy irányváltásra.
Ne fogjunk fel semmit a személyünk elleni támadásnak, lehet, hogy a másik sof?rnek egyszer?en csak rossz napja van.
Ha más agresszívan viselkedik, ne reagáljuk rá, kerüljük a szemkontaktust, ne mutogassunk, és tartsunk kell? távolságot az autónkkal.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
