Olvass sokat, tovább élsz!
Ha a gyermekünket nehéz rávenni arra, hogy nekifogjon a kötelez? olvasmányoknak, érdemes felhívni a figyelmét arra a nemrégiben végzett vizsgálatra, amely kimutatta, hogy az olvasás akár két évvel is megnövelheti az ember élettartamát.
Arról a felfedezésr?l már korábban is beszámoltak a szakemberek, hogy a szépirodalom olvasása megnöveli az emberekben az empátiás készséget, ám a mostani vizsgálat során - melyet Becca R.Levy, a Yale Egyetem Közegészségügyi Iskolájának epidemiológus professzora vezetett, - az is bebizonyosodott, hogy az életünket is meghosszabbíthatja.
A Social Science & Medicine cím? lapban ismertetett kutatás során a szakemberek 3635 férfit és n?t kísértek figyelemmel, átlagosan 12 éven át. Az eredmények azt mutatták, hogy a nem olvasókhoz képest azok, akik hetente akár 3,5 órát is eltöltöttek ezzel a tevékenységgel, 17 százalékkal kisebb valószín?séggel haltak meg a vizsgálat id?tartama alatt, míg azoknál, akik ennél is többet, már 23 százalékkal csökkent az elhalálozás esélye. Összességében pedig a rendszeresen olvasók közel két évvel éltek tovább a nem olvasóknál. Jellemz?en egyébként a n?k, a f?iskolai végzettséggel rendelkez?k, illetve a magasabb jövedelm?ek olvastak nagyobb számban, és a könyvolvasás mellett – bár kisebb mértékben -, de a magazin-, illetve újságolvasásnak is volt jótékony hatása.
Az olvasás és a megnövekedett élettartam közötti összefüggés pontos okát még nem találták meg a szakemberek, de feltételezések szerint ez a tevékenység az agysejtek közötti kapcsolatokra van jótékony hatással. Addig is, amíg további vizsgálatok mindezt kiderítik, érdemes keresni egy kényelmes fotelt és el?kapni egy jó könyvet…
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
