Hirdetés
Mipszi

Veszélyben van az egyedül hagyott gyermek?

Manapság egyre terjed? nézet, hogy a gyerekeket nem szabad magukra hagyni, holott a mai szül?k többsége ennyi id?sen már b?ven eltöltött pár órát egyedül a lakásban. 

Veszélyben van az egyedül hagyott gyermek?

A Kalifornia Egyetem kutatói ennek a tendenciának kívántak utánajárni, és arra a megállapításra jutottak, hogy a szül?k többsége nem az esetleges veszélyek miatt nem meri egyedül hagyni gyermekét, hanem azért, mert úgy érzi, a társadalom elítéli ?t ezért.

Amint azt a Collabra cím? lapban ismertetett kutatást vezet? Ashley Thomas kifejtette, azokról a gyerekekr?l, akiket a szüleik szándékosan hagytak otthon – például mert dolgozni vagy éppen kikapcsolódni mentek –, inkább érezték úgy a megkérdezettek, hogy veszélyben vannak, mint azokról, akiket a szüleik kényszerb?l hagyták magukra.

A vizsgálat során a kutatók a kísérletben résztvev?knek öt különféle helyzetet vázoltak fel, melyek mindegyikében egyedül hagyták a gyereket kevesebb, mint egy óra id?tartamra. A szituációk között szerepelt például egy tízhónapos gyermek, akit negyedórára egy edz?terem mélygarázsában parkoló, h?vös kocsiban hagytak, illetve egy nyolcéves is, aki háromnegyed órán át egy kávézóban olvasgatott egyedül egy háztömbnyire az otthonától. A különféle helyzetekben egy dolgot változtattak meg mindig: az okot, amiért a szül? nem volt ott a gyereke mellett. Ezek között szerepelt olyan, hogy az anyát elütötte egy autó és rövid id?re elveszítette a tudatát, de olyan is, ahol a szül? el?re eltervezte, hogy egyedül hagyja a gyermekét, például mert dolgozni ment vagy találkozott a szeret?jével. Miután valamennyi esetet végigolvasták az alanyok, 1-10-ig terjed? skálán kellett értékelniük, hogy véleményük szerint mekkora veszélyben volt az egyedül maradt gyermek. Noha összességében valamennyi helyzetet inkább veszélyesnek érezték a megkérdezettek, azokra adtak magasabb pontszámot, ahol a szül? szándékosan, el?re eltervezve hagyta magára gyermekét.

A kutatásban részt vev? Barbara Sarnecka megjegyezte, hogy a valóságban éppen a fordítottja igaz ennek, hiszen valójában akik szándékosan hagyják egyedül a gyermeküket, mindenféle óvintézkedéseket tudnak tenni, így ezek a gyerekek inkább vannak biztonságban, mint azok, akik váratlanul maradtak magukra. Az, hogy a többség ezt éppen fordítva gondolja, azt jelzi, hogy valójában a társadalom elítéli a tényt magát, hogy valaki egyedül hagyja a gyermekét. A megítéléseket egyébként az is befolyásolta, hogy az anya vagy az apa hagyta magára a gyereket – ha ugyanis az apa ment el dolgozni, azt inkább érezték kényszernek, így kevésbé veszélyesnek, mint amikor az anya tette ugyanezt.

A kutatók nagyon károsnak tartják az uralkodó nézetet, hogy a gyermek magára hagyása a szül? saját döntése alapján mindenképpen felel?tlen dolognak számít – emiatt ugyanis a gyerekek elveszítik függetlenségüket és a lehet?ségüket arra, hogy megtanulják, hogyan kell bizonyos dolgokat egyedül megoldani, a szül?kben pedig alaptalan félelmeket ültet el mindez, hiszen már néhány percre sem mernek elmozdulni gyermekük mell?l, nehogy a végén rend?rségi ügy legyen bel?le.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.