Tavasszal és nyár végén többen válnak?
Úgy t?nik, bizonyos id?szakokban nagyobb veszélyben van az amerikaiak házassága, mint máskor:
a téli és nyári pihenés után szakasz ebbe a kategóriába tartozik. Mindez annak ellenére alakul úgy, hogy sokak szerint a vakáció remek alkalom arra, hogy a házaspár problémái megoldódjanak. „A legtöbb ember úgy tekint a vakációra, mint egy remek id?szakra, amikor a dolgok rendbe jöhetnek. Nagy elvárásokkal vágnak neki a pihenésnek, abban bíznak, hogy minden jobb lesz, lehet?ség nyílik az újrakezdésre. Ehhez képest a kiábrándulás óriási, érthet?, hogy az optimizmus csúcsosodása után csak lefelé vezethet az út” – fogalmaz a kutatást vezet? Julie Brines, a Washingtoni Egyetem szociológus professzora. A valóság ehhez képest az, hogy a vakáció a legtöbbször komoly érzelmi megpróbáltatást jelent? id?szak, markáns kihívásokkal, ami megterheli az egyébként is nehézségekkel küzd? pár életét. Ha aztán a nyaralás nem váltja be a hozzá f?zött reményeket – az új, boldog kezdetet – a párok gyakran döntenek úgy, hogy inkább elválnak. A szakemberek 2001 és 2015 közötti válási adatokat vizsgálva vonták le a következtetést, hogy márciusban és augusztusban lépnek ki a legtöbben a kapcsolatukból.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
