A nárcisztikus személyek népszer?sége csak ideig-óráig tart
Úgy t?nik, hogy a nárcizmus rövid távon népszer?vé teszi az embert és sok barátságot eredményez, id?vel azonban ez a népszer?ség megtorpan, s a barátok nagy része is elpártol
Mindeközben azok, akik magabiztos társas készséggel és magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek, hosszú távú, tartós kapcsolatokat tudnak kiépíteni, és a közösségeken belül tartósan népszer?ek maradnak.
A Lengyelországban végzett vizsgálatot ismertet? tanulmány a Personality and Social Psychology Bulletin cím? lapban jelent meg. Eredményeik szerint azok a csendesebb és kisebb egóval rendelkez?k, akik eközben érzékenyek a környezetükre, sokkal tartósabb kapcsolatokkal rendelkeznek, pedig ?k nem tartják feltétlenül szükségesnek, hogy megnyerjék mások szeretetét. Ezzel szemben a nárcisztikus személyiségek mások csodálatából táplálkoznak, és ideig-óráig részesülnek is környezetük hódolatában, ám mindez múló siker csupán.
Fontos azonban tudni, hogy a nárcizmus és az érzelmi intelligencia nem zárják ki egymást, a legtöbb emberben mindkét tulajdonság fellelhet?. Akadnak olyan nárcisztikus alkatok, akik kifejezetten magas érzelmi intelligenciájúak, széls?séges esetben bel?lük válhatnak például elnökjelöltek, vagy – rosszabb esetben – manipulatív szociopaták. Vannak ugyanakkor olyanok is, akiknek se önbizalma, se karizmája nincs, s emellett még barátságokat sem könnyen kötnek, bennük nyoma sincs a nárcizmusnak, de közben érzelmi analfabéták.
A vizsgálat során a lengyel, angol, német és amerikai kutatók els?éves f?iskolásokat kísértek figyelemmel, akik 15 különböz? tanulócsoportba jelentkeztek. Egy héttel, illetve három hónappal a csoportok felállása után megkérdezték ?ket, ki az, akit a csoportjukban a leginkább kedvelnek, el?zetesen pedig mindannyiukkal kitöltettek egy kérd?ívet, amelyb?l kiderült, ki mennyire nárcisztikus személyiség, illetve kinek milyen magas az érzelmi intelligenciája. A válaszok alapján kirajzolódott egy kapcsolati háló, amely jól mutatta, hogy a legkevésbé népszer?ek azok voltak, akikb?l mind a nárcizmus, mind az érzelmi intelligencia hiányzott. Azok, akik nárcisztikus vonásokat mutattak, de az érzelmi intelligenciájuk hiányzott, kezdetben nagy népszer?ségnek örvendtek, ám három hónap elteltével ez a népszer?ség már halványulni kezdett, és ugyanarra a szintre állt be, mint azoké, akik kevésbé voltak nárcisztikusak, ám az érzelmi intelligenciájuk kimagasló volt. Utóbbiak az elején kevesebb szimpatizánsra találtak, ám az id? múlásával egyre többen kedvelték meg ?ket.
Mindebb?l úgy t?nik, hogy míg a narcisztikus személyiségek a karizmájukkal, addig a magas érzelmi intelligenciával rendelkez?k érzelmi befektetéssel szereznek maguknak barátokat, ezért el?bbiekt?l könnyebben megválnak a társak, utóbbiakhoz h?ségesebbek. De az is el?fordulhat, hogy csupán arról van szó: mindenkinek olyan barátai vannak, amilyeneket érdemel…
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
