Amir?l jó lett volna hallani a felvilágosító órákon
Iskolás éveinkre legkínosabb pillanatai között bizonyára sokunk esetében ott szerepel a szexuális felvilágosító óra, amikor is kínos csöndben vagy éppen vihogásokkal kísérve hallgattuk végig a véd?n? vagy az osztályf?nök el?adását.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy ezekre az alkalmakra igenis szükség van, ezért a Reddit nev? internetes fórum azt a kérdést tette fel olvasóinak, mi az, aminek igazán örültek volna, ha annak idején a szexuális felvilágosítás során választ kaptak volna. A kérdésre több mint 2900 válasz érkezett, melyekb?l kiderült, hogy ezeken az órákon sokan csak a szex mechanikájáról hallottak, de az érzelmi részér?l egyáltalán nem esett szó, míg másoknak egy szóval sem említették, hogy a szex örömet okoz az embernek, nem pedig valami kellemetlen dolog. Az egyik hozzászóló egy listát írt arról, hogy a ’90-es évek elején egy Utah állam-beli iskolában ilyenkor mikr?l nem eshetett szó egyáltalán: a szexr?l, a születésszabályozásról, a homoszexualitásról, a szexuális úton terjed? betegségek tüneteir?l, valamint az ellenkez? nem testrészeir?l. De akkor vajon mir?l beszéltek a felvilágosítás során?!
Akadt, akik azt hiányolta, hogy annak idején nem mondták el neki, hogy a n?ket is ki lehet orálisan elégíteni, illetve, hogy ha az egyik félnek bármi nem tetszik a szex során, akkor nyugodtan nemet mondhat, továbbá, hogy teljesen normális az, ha valaki lányként vágyik a szexre, és nem csupán a férfi kedvéért megy bele. Más arról nem hallott soha, hogy nem mindenki szereti a szexet, illetve, hogy nem csupán azért lehet valakivel randizni, hogy utána ágyba bújjanak. Volt, akit teljesen félrevezettek annak idején, és azt mondták neki, hogy már attól is teherbe lehet esni, ha felöltözve egy ágyban fekszik egy lány egy fiúval. Több kommentel? is említette, hogy soha nem hallott arról, miszerint szex után mindig pisilni kell menni, mert így elkerülhet? a húgyúti fert?zés veszélye, egy másik hozzászóló pedig arról nem hallott egész sokáig, hogy a n?k kétharmada csupán a behatolás révén nem jut el az orgazmusig. Összességében a legtöbben pont azt nem tudták meg ezeken a felvilágosító órákon, hogy mit?l lesz jó és élvezetes a szex, s azt sem, hogy lehet egyáltalán odáig eljutni valakivel, hogy szexre kerüljön sor.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
