Nehezen lépnek túl fiatalkori szokásaikon
Így költekezik az Y generáció
Az Y generációnak alig marad pénze a havi számlák rendezése után, a szórakozásról mégsem hajlandó lemondani.
Többek közt ez is kiderült a Jófogás és a GKI közös kutatásából, amely a generációk jövedelmi körülményeit és pénzköltési szokásait vizsgálta. A több mint 10 000 hazai internetez? bevonásával készült felmérés rávilágít arra, hogy a pénzköltési lehet?ségeket és szokásokat nem a kor-, hanem sokkal inkább az életszínvonalbeli különbségek határozzák meg.
A Z generáció (akik 1995 után születtek) 92 százaléka még otthon él, a „mamahotelek” biztonságában, és bevallásuk szerint bátran költenek szórakozásra és egyéb extrákra, gondolkodásukban és terveikben pedig egyáltalán nem játszik központi szerepet a pénz. Az Y-ok (1980 és 1999 közöttiek) esetében 30 százalékos a szül?kkel él?k aránya, 70 százalékuk tehát már elindult a nagybet?s életbe és küzd az önállóság fenntartásának kihívásaival. A tízezres válaszadói bázis minden 7. résztvev?je nyilatkozta azt, hogy megosztja szüleivel a keresetének egy részét.
Luxuscikkek vs. állandó kiadások
Az egyes generációk esetében a költések fontossági sorrendje jelent?sen eltér. Míg a Z korcsoport egy hónapban átlagosan 3 termékkörre – kiemelten ruházati cikkekre (61%) és hobbikra (39%) – költi el a pénzét, addig a többi generáció átlagosan 5 dolgot fedez a keresetéb?l, és ezek már inkább állandó kiadások. Esetükben a költési tábla élén értelemszer?en az élelmiszerek és számlák rendezése áll. Ha azonban az egyszeri kiadásokat nézzük, az életvitelbeli különbség még élesebben megmutatkozik: míg a Z generáció 36 százaléka mobileszközre, addig az Y-Babyboom szülöttjei legszívesebben lakásfelszerelési, lakberendezési tárgyakra fordítják a félretett pénzüket.
Az Y generáció esetében, az otthonról való kiszakadással a kiadásaik összetétele és az élethelyzetük jelent?sen megváltozik, ugyanakkor a fiatalkori szokásokhoz való ragaszkodásuk megmarad. Miközben az összes válaszadó csupán 20 százaléka költ szórakozásra, legaktívabban ezt az Y generáció teszi, hetente legalább 2 alkalommal, ami duplája mind a Z, mind az X generáció kikapcsolódási gyakoriságának. A korcsoportok számára persze mást és mást jelent a szórakozás, de a generációs különbségeknél sokkal szembet?n?bb a nemek közti egyenl?tlenség, hiszen a férfiak szórakozásra való igénye túlszárnyalja a n?két: míg el?bbiek havonta 6-7 alkalommal, az utóbbiak csak egyszer járnak el kikapcsolódni. A szokások mellett a tárgyakhoz való ragaszkodást is felmérte a legnagyobb apróhirdetési portál. Míg az internetez?k 33 százaléka minden holmijához ragaszkodik, addig 50 százalékuk csak néhány személyes tárgyához. A fiatalabbak inkább a barátoknak és a közeli hozzátartozóknak, míg az id?sebbek els?sorban a rászorulóknak adják tovább megunt dolgaikat. A kutatásból azonban az is kiderült, hogy minél nagyobb tárgyi értékr?l van szó, a ragaszkodás annál inkább átalakul eladási szándékká.
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak. A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz. Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg. Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
web_y_penzkoltesi_szokasok.jpg
Szórakozás vs. megélhetés
web_y_legkedveltebb_szorakozasi_formak.jpg
Ragaszkodás vs. továbbadás
Lélek és gépek
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Hogyan olvasnál?
Digitális magazin
Nyomtatott magazin
Tematikus magazinok
Ezeket olvasta már?
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
