Hirdetés
Mipszi

Az óvodások kijavítják a hibáikat akkor is, ha magukban beszélnek

A gyerekek különösen akkor hajlamosak arra, hogy magukban beszélgessenek, amikor épp egy-egy feladatot hajtanak végre, pl. rajzolnak, számolnak, de játék közben is gyakran el?fordul ilyesmi.

Az óvodások kijavítják a hibáikat akkor is, ha magukban beszélnek

Ez a fajta beszéd hasznosabb, mint gondolnánk, mivel a gyerekek ilyenkor kijavítják az esetleges beszéd- és nyelvtani hibákat  – akkor is, ha nincs hallgatóság - állapította meg Louis Manfra, a University of Missouri munkatársa. „Különösen azok a gyerekek javítják ki magukat nagy precizitással, akik ADHD-val küzdenek. Ez azért is fontos, mert f?ként azok profitálnak a magukban beszélésb?l, akik egyébként készséggel korrigálják is saját hibáikat” – mondja a szakember, aki kutatása során felfedezte, hogy a gyerekek kb. 8 százaléka a problémamegoldásra épül? feladatok során javította magát hangos bels? beszéd során éppúgy, mint amikor célzottan mások el?tt kellett megszólalniuk. A feln?ttek is gyakran keresik a megfelel? szavakat vagy vétenek nyelvtani hibát beszéd közben, de ?k a javításokat csak fejben mondják ki. Manfra szerint a gyerekekkel foglalkozó feln?tteknek célszer? hangosan korrigálni a közös munka során, hogy a gyerekek nagyobb arányban tudják lemásolni ezt a kognitív el?nyökkel járó viselkedésmódot.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.