Hirdetés
Mipszi

Elhíznak az okostelefonoktól és tabletekt?l?

A tinédzserek órákat töltenek a tablet, az okostelefon vagy a számítógép el?tt. A Journal of Pediatrics cím? kiadványban publikált kutatás szerint azok, akik naponta 5 óránál többet töltenek képerny? el?tt, kétszer nagyobb valószín?séggel fogyasztanak cukros üdít?italt, emellett keveset mozognak. 

Elhíznak az okostelefonoktól és tabletekt?l?

Ezek a gyerekek 43 százalékkal nagyobb eséllyel híznak el azokhoz képest, akik egyáltalán nem használnak okostelefont vagy tabletet.

„A szül?knek oda kell figyelniük arra, hogy mennyi id?t tölt a gyermekük valamilyen képerny? el?tt, hiszen az egészségüket is befolyásolhatja” – nyilatkozta a kutatás vezet? szerz?je, Erica Kenney, a Harvard T.H. Chan School of Public Health munkatársa. Az eredményekb?l kiderül, hogy az Egyesült Államokban minden ötödik tinédzser ötnél több órát tölt el valamilyen okoseszköz el?tt. Összehasonlításképpen: a gyerekek mindössze 8 százaléka ül a televízió el?tt ötnél több órán keresztül. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a tv el?tt töltött id? csökken, és ezt az id?t inkább az okostelefonok és tabletek társaságában töltik a gyerekek” – tette hozzá Kenney.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a túlzott televíziózás összefüggést mutat a cukros üdít?k, gyorsételek, édességek és snackek fogyasztásával, így növelve az elhízás kockázatát. Kenney kíváncsi volt, hogy ez a kapcsolat fennáll-e akkor is, ha a gyermekek ezt az id?t az okoseszközök el?tt töltik. A felmérés során a U.S. Centers for Disease Control and Prevention 2013 és 2015 között vezetett kérd?ívének adataira támaszkodtak, így 25 000 tinédzser válaszait vizsgálták 9-12. osztályig. Azok, akik 5 óránál többet néztek televíziót, háromszor annyi cukros üdít?italt fogyasztottak és 78 százalékkal nagyobb eséllyel híztak el, mint azok, akik nem néztek tévét. Ezen eredmények megegyeztek a korábbi kutatások során kapott eredményekkel. E rossz szokások akkor is megjelentek, mikor a televíziózást a különböz? okoseszközök használata váltotta fel. Megkétszerez?dött a cukros üdít?ital fogyasztás és a túl kevés mozgás esélye, emellett 74 százalékkal növekedett a rossz alvás el?fordulása, amennyiben öt óránál többet használták ezeket az eszközöket.

„A gyerekek túl sokat nassolnak a különböz? technikai eszközök használata közben. Amennyiben videójátékozás közben esznek, nem veszik észre, hogy jóllaktak, és esznek tovább” – nyilatkozta Stephanie Schiff, a Northwell Health’s Huntington Hospital dietetikusa. „Évekkel ezel?tt a gyerekek a játszótéren vagy az udvaron játszottak iskola után. Manapság ezt a facebook, chatelés, youtube és különböz? videójátékok váltották fel. Nem csoda, hogy megnövekedett a gyermekek körében az elhízás, hiszen az igazi játékokat a videójátékok helyettesítik, a fizikai aktivitás pedig az ujjak mozgatására korlátozódik.”

„Amennyiben a gyerekek néhány óránál többet töltenek ezen eszközök el?tt, javasoljuk, hogy  a szül?k vegyék fel a kapcsolatot a gyermekorvossal, így együtt könnyebb olyan stratégiát kitalálni, mellyel csökkenthet? a különböz? eszközök el?tt töltött id?” – javasolta Kenney.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.