Amint arról Steven Demorest, a Northwestern Egyetem Bienen Zenei Iskolájának professzora beszámolt, a gyerekkorban hozott döntések egy életre meghatározhatják, hogy valakinek később milyen kapcsolata lesz a zenével, és sokan csak azért fosztják meg magukat a zenélés örömétől, mert már kiskorukban elhitették magukkal, hogy nincs hozzá tehetségük.

Általános iskolában még szinte az összes amerikai gyerek jár zeneórára, és először a középiskolában van rá lehetőség, hogy leadják ezt a tárgyat, amit a többség meg is tesz – csupán 34 százalékuk dönt úgy, hogy továbbra is foglalkozik zenével. Hogy kiderítsék, mi ennek az oka, Demorest és kollégái 319 hatodikost mértek fel öt különböző általános iskolából. A szakemberek kikérdezték őket a családi hátterükről, arról, hogy mennyire tartják magukat zeneileg tehetségesnek, milyen a zenével való kapcsolatuk, illetve, hogy a kortársaik mennyire vannak befolyásoló erővel rájuk. A felmérésből az derült ki, hogy a családi háttér, a saját magukról alkotott vélemény és a kortársak befolyásoló ereje együtt 74 százalékos biztonsággal megmutatta, ki az, aki később hajlamos a zenével foglalkozni, és ki az, aki nem – és érdekes módon annak, hogy ki mennyire szerette a zenét, minderre nem volt hatása.

Demorest szerint mindez arra vezethető vissza, hogy a legtöbben úgy gondoljuk, a zenélésre való képesség a tehetségen múlik, nem pedig egy elsajátítható képesség, ezért aki tehetségesnek tartja magát, az tovább foglalkozik a zenével, így még jobb lesz benne, míg aki nem érzi magát tehetségesnek, az abbahagyja, amint nem kötelező tárgy, és később felnőttként már hiába bánja ezt a döntését.