Hirdetés
Mipszi

Nem szeretjük a képmutató embereket

Azért nem kedveljük az ilyen embereket, mert csalódást okoznak, miközben azt hittük, hogy erényesek. Sokkal inkább rokonszenvesek számunkra azok, akik bevallják, ha a tilosban járnak. 

Nem szeretjük a képmutató embereket

„A képmutatók egy sor babért learatnak úgy, hogy közben a tilosban járnak, és ez a legtöbb embert jobban idegesíti, mint a kihágás maga. Ennek oka az, hogy emiatt nem tudjuk, mit is várhatunk t?lük, ráadásul úgy érezzük, hogy ránk is veszélyt jelentenek” – mondja a Yale Egyetem kutatását vezet? szociálpszichológus, Jillian Jordan.

A nem konzisztens viselkedés a legtöbb embert megijeszti, mert nem tudják, mire számíthatnak. A kutatás során a Yale pszichológusai 619 résztvev?t vizsgáltak. A kísérletsorozatban az önkéntesek négy különböz? szituációval találkoztak, mindegyik más és más morális problémát mutatott be. Voltak, akik doppingot kaptak a teljesítménynövelés érdekében, mások csaltak egy kémia-teszten, egy csapat alkalmazott nem adott le id?ben egy projektet, egy túraklub egyik tagja pedig félrelépett. Minden jelenet kapcsán egy beszélgetést is felvázoltak, amelynek során a célkarakter maga is értékelte mindazt, amit tett, majd a résztvev?k pontozták, hogy mennyire rokonszenves és szerethet? számukra az adott karakter. A kísérletsorozat alapján úgy t?nik, hogy azok, akik megbánták saját hibáikat, szimpatikusak a többség számára – de csak akkor, ha nem tudják, pontosan milyen b?nt követett el. Az is kiderült, hogy a „megbotlott” egyéneknél, s?t, akár a kopott lelkiismeret? embereknél is van, akiket kevésbé kedvelünk, ?k pedig a képmutató emberek, akik elkövetik ugyan b?nüket, de nem vallják be azt.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.