A gének tehetnek róla, ha félünk a matektól?
Rosszul érezzük magunkat, ha egy térképen kell kiigazodnunk, vagy félünk, ha éppen valamilyen matematikai feladatot kell megoldanunk?
Rosszul érezzük magunkat, ha egy térképen kell kiigazodnunk, vagy félünk, ha éppen valamilyen matematikai feladatot kell megoldanunk? A King’s College London munkatársai szerint a génjeinknek fontos szerepe van mindebben. A térbeli tájékozódás képességére a mindennapi életünkben is gyakran szükség van, például, ha el akarunk találni valahova, vagy ha egy IKEA-bútort akarunk összeszerelni, de a m?szaki és természettudományi tantárgyak, valamint a matematika terén is nehezen boldogulunk e nélkül. Az ugyanakkor változó, hogy utóbbiak közül ki miben jó, és a szakemberek szerint ebben a szorongásunknak is van szerepe. Ha ugyanis valakiben feszültséget okoz a matematika, az iskolában is rosszabb jegyeket fog kapni, a való életben pedig nem meri majd használni a tudását.
A Scientific Reports cím? lapban ismertetett kutatás során a szakemberek több mint 1400 ikerpárt kísértek figyelemmel, akik 19-21 évesek voltak, s akiknél különféle szorongástípusokat állapítottak meg: az általános jelleg?t, a matematikával kapcsolatosat, valamint a térbeli szorongást. Valamennyi szorongástípus hátterében találtak genetikai összetev?t, és megállapították, hogy az emberek közötti különbségek több mint egyharmadára a DNS-ünk ad magyarázatot. A maradék különbség okai olyan eltér? környezeti tényez?k, amelyek az ikrek esetében – akik azonos családban n?nek fel – nem állnak fenn. A kutatásból az is kiderült, hogy akik a tájékozódás terén küzdenek nehézségekkel, lehet, hogy ugyanakkor egy bonyolult kirakóst könnyedén kiraknak, és az is el?fordulhat, hogy valaki a térben nehezen igazodik el, de attól még a matematika nem okoz neki gondot. A kutatást végz? szakemberek szerint azért lenne különösen fontos meghatározni, mely gének felel?sek a szorongásokért, mert ezáltal már egészen kicsi kortól ki lehetne sz?rni, kiknél okoz majd például sok gondot és nehézséget a matematika, és már id?ben meg lehetne találni a megfelel? motivációt és segítséget ezek leküzdésére.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
