Aki sokat ül, hamar megöregszik
Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint ha túl sokat ücsörgünk, hamarabb öregszünk meg. Egy 1500 n? bevonásával készült vizsgálat kimutatta, hogy akik kevesebbet mozognak, és többet ülnek, azoknak a sejtjei nyolc évvel id?sebbek, mint a korukbeli többi n? sejtjei.
Amint arról a kutatást vezet? Aladdin Shadyab, a Kalifornia Egyetem San Diego-i Orvosi Iskolájának szakembere az American Journal of Epidemiology cím? lapban beszámolt, a kronológiai életkor nem mindig egyezik az ember biológiai korával, és úgy t?nik, az ül? életmód nem kedvez az utóbbinak.A vizsgálatban részt vev? 64 és 95 év közötti n?k kitöltöttek magukról egy kérd?ívet, és emellett hét napon át magukon hordtak egy eszközt, amely a fizikai aktivitásukat mérte. Az eredmények azt mutatták, hogy akik naponta tíz óránál több id?t töltöttek ülve és emellett nagyon keveset mozogtak, azoknak rövidebbek voltak a telomerjei, vagyis a kromoszómát alkotó DNS-szál végein található szakaszok, melyek feladata éppen az lenne, hogy a DNS-t a folyamatos károsodástól óvják. A telomerek egyébként az évek során maguktól is rövidülnek, de a káros életmód, például a dohányzás vagy az elhízás felgyorsíthatják a folyamatot. A megrövidül telomerek pedig már szívbetegséget, cukorbetegséget vagy akár rákot is okozhatnak. A szakemberek azt is megfigyelték, hogy azoknak a n?knek, akik sokat ültek ugyan, de mellette naponta legalább fél órát mozogtak, nem voltak a szokásosnál rövidebb telomerjeik, vagyis mindenkinek ajánlott, hogy már fiatalon kezdje el és id?s korában se hagyja abba a rendszeres mozgást, sportolást.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
