A kamaszok is unják már, hogy szüleik folyton a telefonon lógnak
Egy 5 ezer diák és szüleik bevonásával készült kutatás szerint a kamaszok több mint harmadának kell felhívnia szül?je figyelmét arra, hogy tegye le a telefont étkezés közben.
Volt egy id?szak, amikor a szül?k rimánkodtak állandóan csemetéiknek, hogy tegyék le a mobileszközöket legalább étkezés közben, az utóbbi id?ben azonban mintha fordult volna a kocka: a gyerekek biztatják a feln?tteket, hogy vacsora közben ne pötyögjenek a telefonon.
Jelenleg hétb?l egy diák – állami és magániskolák tanulói egyaránt – állítják, hogy szüleik folyamatosan sms-eznek, Facebook-oznak és telefonálnak akkor, amikor min?ségi id?t kellene együtt tölteniük, de legalábbis ?k igényelnék az apai és anyai figyelmet.
„Fölösleges csodálkozni azon, hogy a kamaszok hétvégenként és hétvégéken napi tíz óránál is több id?t ülnek a gép el?tt. Ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy ezt a példát látják szüleikt?l” – fogalmaz a kutatásban résztvev? Mike Buchanan. A szakember szerint nem várhatunk pozitív változást a témában addig, amíg a szül?k nem mutatnak jó példát gyerekeiknek.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
