Hirdetés
Mipszi

A magány alvászavarral járhat

A King’s College London kutatói 2000 fiatal feln?tt bevonásával végzett kutatásuk alapján összefüggést véltek felfedezni a magányosság és az alvás rosszabb min?sége között. 

A magány alvászavarral járhat

A Psychological Medicine cím? kiadványban közölt eredményeik szerint a magányos emberek 24 százalékkal nagyobb valószín?séggel érezték magukat fáradtnak, és kevésbé tudtak koncentrálni napközben a többi emberhez képest. 

A kutatók szerint a magányosság az az érzés, melyet az emberek akkor tapasztalnak, ha a társas kapcsolataikat nem érzik megfelel?nek. Ez nem egyezik meg a szociális elszigeteltséggel, hiszen az emberek lehetnek elszigeteltek a magányosság érzése nélkül, és érezhetik magukat magányosnak akkor is, ha emberekkel vannak körülvéve.

A magányosság érzése gyakori és ismert jelenség az id?sebb korosztályban, azonban nem ritka a fiatalok között sem. A Mental Health Foundation adatai szerint leggyakrabban a 18-34 éves korosztály érintett – ennek ellenére kevéssé ismert a magányosság és a mentális problémák közti összefüggés, vagy az alvásra gyakorolt hatása fiatalokban.

A kutatók egy ikervizsgálat adatait használták fel (Enviromental Risk Longitudinal Twin Study), melynek során 2232 18-19 éves ikerpárt vizsgáltak Angliában és Walesben. A magányosság felmérésére a következ? kérdések vonatkoztak: Milyen gyakran hiányolod valaki társaságát? Milyen gyakran érzed úgy, hogy kimaradsz valamib?l? Milyen gyakran érzed magad elszigetelve a többiekt?l? Milyen gyakran érzed magad egyedül? Emellett felmérték a résztvev?k alvási szokásait, többek között az elalváshoz szükséges id?t, az alvás id?tartamát, bármilyen alvászavarra utaló dolgot, így például a nappali fokozott fáradtságot is.

A vizsgált alanyok 25-30 százaléka vallotta be, hogy néha magányosnak érzi magát, míg további 5% ezt az érzést gyakorinak ítélte meg az életében. Az eredmények szerint a magányosság érzése és az alvászavar közti kapcsolat akkor is megmaradt, miután a különböz? mentális betegségeket is figyelembe vették, így a depressziót és a szorongást, melyek gyakran járnak együtt különböz? alvászavarokkal és magányosság érzésével is.

A magányos emberek nyugtalan alvása mögött meghúzódó kézenfekv? ok lehetne, hogy kevésbé érzik magukat biztonságban, így a kutatók a múltban történt er?szakos cselekményeket is vizsgálat alá vették, így például a b?ncselekményeket, nemi er?szakot és gyermekkori bántalmazást. A két vizsgált tényez? összefüggése 70 százalékkal er?sebbnek bizonyult az érintett résztvev?kben. Korábbi tanulmányokból kiderült, hogy a magány változásokat idéz el? a kortizolszintben, ezzel fokozott aktivitásúvá válik a szervezet stresszválasza. Ez talán magyarázatot adhat az alvászavar különböz? formáinak megjelenésére a magányos egyéneknél.

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.