Az ül? életmód zsugorítja az agyat
Ha szükséged van egy jó indokra ahhoz, hogy végre felállj a kanapéról, az alábbi kutatás megadja a szükséges lökést.
A szakért?k ugyanis kimutatták, hogy a mozgáshiány összezsugorítja az agyat.
A Bostoni Orvosi Egyetem nagyszabású kutatása szerint azok az emberek, akik a harmincas és negyvenes éveikben keveset mozognak, kisebb aggyal rendelkeznek két évtizeddel kés?bb. A szakért?k úgy vélik, hogy az ül? életmód felgyorsítja az öregedési folyamatot, felgyorsítva ezzel az agy zsugorodásának sebességét. A kutatóknak a Neurology cím? szaklapban megjelent tanulmánya szerint fontos, hogy középkorúan jó legyen az állóképességünk, ha id?sebb korban egészségesek szeretnénk maradni.
Az agy zsugorodása jelent?s tényez? az id?skori kognitív hanyatlás, demencia, s?t akár a korai halálozás bekövetkezésében is. A kutatók közel 1600 ember orvosi adatait elemezték, akiket 20 éven keresztül követtek nyomon. A résztvev?k az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején futópados állóképesség felmérésen vettek részt, amikor az életkoruk 31 és 49 év közé esett. Az önkéntesek két évtizeddel kés?bb, 1998. és 2001. között, egy sor agyi MR-vizsgálaton és neurológiai teszten estek át. Az eredmények azt mutatták, hogy azok az emberek rendelkeztek 20 évvel kés?bb a legkisebb térfogatú aggyal, akiknek a kezdeti felmérés során a legrosszabb volt a fizikai állóképessége.
Minden ember agya zsugorodik az életkor el?rehaladtával, ami az öregedési folyamat természetes velejárója. A kutatás azonban arra utal, hogy a testmozgás mennyisége meghatározza ennek a zsugorodásnak a sebességét. A kutatók szerint a jelenség egyik oka az lehet, hogy a testmozgás csökkenti a vérnyomást, ezáltal mérsékli az agy megterhelését.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
