Sok tanár ilyenkor rögtön azt kérdezi: miért nem veszik komolyan az órámat, miért ilyen lusták? Ha így reagálunk, rejtve maradnak azok a sokszor láthatatlan tényezők, amik akadályozzák az embereket a cselekvésben. Pedig ezek felismerése jelenthetné az első lépést a változáshoz. Devon Price szociálpszichológus-professzorhoz hasonlóan én is éveken keresztül dolgoztam tanárként. Tudom, milyen érzés, amikor napokon keresztül készülök egy órára, majd az egyik hallgató húszperces késéssel érkezik, a másik a felénél elalszik, a harmadik folyton a telefonját nézegeti, és amikor végre egy kéz lendül biztatóan a magasba, az illető csak a mosdóba szeretne kimenni.

Sok pedagóguson könnyen úrrá lesz ilyenkor a személyes sértettség érzése: hiszen ő a lelkét is kiteszi a tanítványokért! Cserébe miért nem éreztetik vele, hogy fontos, inspiráló, okos? Ezzel a megközelítéssel az a baj, hogy a tanár hiányaira fókuszál, ahelyett, hogy feltérképezné a diák viselkedése mögött meghúzódó számtalan lehetséges okot. Ezeknek az okoknak pedig általában nem az érdektelenséghez, a motiválatlansághoz vagy a lustasághoz van közük.

A teljes cikk itt olvasható:

https://divany.hu/vilagom/2019/05/31/lustasag-pszichologiaja/