Alzheimer: országjárásra indul a gyógyíthatatlan kórról készült film
Nem véletlenül kapta az „év egyik legjobban várt dokumentumfilmje” jelz?t Kollár István: Alzheimer cím? dokumentumfilmje, ugyanis egy olyan kórt mutat be minden aspektusból, amely rengeteg embert érint.
Szám szerint 250 ezer demens beteg él ma Magyarországon, és ha hozzávesszük a közvetlen családtagokat, akkor szinte biztosra vehet?, hogy ma a demencia, vagy az Alzheimer-kór szavak hallatán körülbelül 1 millió ember kapja fel a fejét.
Ma mindenki az épp aktuális vírusoktól fél, holott 20-25 év múlva – a becslések szerint – minden harmadik id?sebb ember szenvedhet valamely demenciális betegségben. Ez a szám pedig megdöbbent?.
A film kiemeli, hogy maga a társadalom is sokat tehet ezekért a betegekért, a demenciabarát hozzáállás hazánkban is megvalósulhat, ami az önkormányzatok, az állam, az egészségügy feladata is. A társadalmat érzékenyíteni kell, amihez kiváló eszköz ez a film. Társadalmi párbeszédre van szükség, hiszen a kór nem válogat semmilyen szempont szerint sem, valóban bárki demenssé válhat.
A Cinema City most országosan is m?sorra t?zte az év egyik legjobban várt dokumentumfilmjét.
A teljes cikk itt olvasható:
https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2020/03/02/alzheimer-demencia-alzhei...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
