A társas távolságtartás véd a fert?zés ellen, de fel kell készülnünk emberi hatásaira
A távolságtartás els?dleges, megfellebbezhetetlen szabály járvány idején.
A társas viselkedést vizsgáló kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy készüljünk fel arra, milyen nehézségeket okoz az ember saját társas természetével való megküzdés. Egyebek mellett err?l írt Greg Miller tudományos újságíró a Science-ben. Az elszigeteltség f?leg az id?s embereket érinti érzékenyen. A magyarországi id?sek szociális kapcsolataik alapján különösen magányosnak számítanak Európában.
A koronavírus-világjárvány miatt a közegészségügyi szakemberek azt kérik, hogy ne menjünk egymás közelébe. Ez azonban ellenkezik az ember társas kapcsolatokat igényl? természetével. A közösségi távolságtartás, vagyis a nagyobb létszámú összejövetelek és a másokkal való szoros kapcsolat elkerülése elengedhetetlen a vírus terjedésének lelassításához és ahhoz, hogy az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségét megakadályozzuk. Ez azonban nem lesz könny?.
Nicholas Christakis társadalomtudós, egyúttal a Yale Egyetemen kutató orvos szerint a világot bejáró koronavírus arra kényszerít bennünket, hogy elnyomjuk azokat a kapcsolattartási ösztöneinket, amelyek az evolúció során emberi mivoltunk lényegévé váltak: a barátainkkal való találkozást, a csoportos összejöveteleket vagy egymás érintését.
A teljes cikk itt olvasható:
https://mta.hu/mta_hirei/a-tarsas-tavolsagtartas-ved-a-fertozes-ellen-de...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
