Járványok és következmények

Hogyan reagáltak el?deink azokban az évszázadokban, amikor a járványok kiváltó okairól és az ellenük való hatékony fellépés eszközeir?l sokkal kevesebbet tudtak, mint napjainkban? Ennek a kérdésnek a megválaszolására Géra Eleonóra történész-levéltárost, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar M?vel?déstörténeti Tanszékének docensét kérte az mta.hu.

Kosztolányi Dezs? 90 évvel ezel?tt, 1930 körül Esti Kornél történetébe sz?ve emlékezett vissza a 20. századi Magyarország legveszedelmesebb járványának tartott, 1918 ?szén tömegessé váló spanyolnátha idejére. Az emberek a háború végnapjaiban nemcsak a politikai bizonytalanság miatt böngészték a napilapokat, hanem a titokzatos járványról, de leginkább annak sikeres leküzdésér?l vártak híreket. Csalódniuk kellett: a sajtó ellentmondásos intézkedésekr?l, egymást hibáztató politikusokról és városatyákról, tömeges halálesetekr?l tudósított. A gyászjelentéseket szemlélve sokan érezhettek úgy, ahogyan azt Kosztolányi Esti megtudja a halálhírt cím? novellájában leírta: „Keze a reggeli újságok után nyúlt. Gyorsan föllapozta ?ket. Winterné nevét kereste a halottak lajstromában, de még nem volt benne. Egyébként csupa gyászjelentés meredt rá, fekete keresztekkel, mint holmi fejfaerd? egy temet?ben. 178 új haláleset – hirdették a cikkek, szinte ujjongva –, tet?fokon a spanyoljárvány. – Nem spanyol – gondolta. – Dögvész, döghalál. A végítélet ez, a végítélet.”

A teljes cikk itt olvasható:

https://mta.hu/tudomany_hirei/jarvanyok-es-kovetkezmenyek-110583