Hirdetés
Mipszi

Nemzetközi alváskonferencia Budapesten

Alvás világnapja Magyarországon

A World Sleep Society, a World Association of Sleep Medicine társult nemzetközi szervezetével 2021-ben is meghirdette az Alvás Világnapját. Több mint tíz éve, minden esztend?ben a téli-a tavaszi forduló el?tti héten tartják, Magyarországon - a világszövetség hazai partnerének felkérésére, a Magyar Alvás Szövetség szervezésében kerül sor. 

Alvás világnapja Magyarországon

A pandémia világszerte jelent?sen megváltoztatta az emberek életmódját, többek között az alvásunkat is: rosszabbul alszunk. Magyarország nemzetközi alvás konferenciával csatlakozik a 65 országot magában foglaló alvás világszervezet programjához. A budapesti tanácskozás fókuszában a pandémia következményei, kiemelten foglalkoznak a gyermekek és a fiatalok alvás helyzetével, szó lesz a közeljöv?ben sorra kerül? óraátállításról és az alvásmin?ség kívánatos javításáról. A konferencián a rangos hazai szakemberek mellett amerikai, kanadai, svéd, belga és francia tapasztalatokat is megosztanak (magyar nyelven) az érdekl?d?kkel. A tízperces el?adásokat követ?en els? alkalommal nyújtják át a Sleepfriendly Product /Alvásbarát Termék min?sít? elismerést. 

A konferencia id?pontja: 2021. március 18. csütörtök 10-14 óráig. 

Zoom-rendszeren már lehet regisztrálni: https://zoom.us/webinar/register/WN_mU7iTJTaSMeqz01IGVzowA és a  Facebook-on él?ben követhet?, majd az Alvásszövetség honlapján megtekinthet?. Információk: Magyar Alvás Szövetség e-mail: gngy@gngy.eu

 

 

 WORLD SLEEP DAY/ALVÁS V ILÁGNAPJA 2021 MAGYARORSZÁGON

A MAGYAR ALVÁS SZÖVETSÉG NEMZETKÖZI AVÁSKONFERENCIÁJA

Id?pont 2021. március 18. 10 - 14 óráig

Helyszín: Budapesti Alvásközpont: 1089 Benyovszky M.u. 10. és online  

El?adások:

 A Magyar Alvás Szövetség elnökének és társ elnökének köszönt?i: G. Németh György és dr. Vida Zsuzsanna

1. Hogyan alszanak Magyarországon a járvány idején? - kutatási beszámoló (A Szinapszis Egészségkutató és a Magyar Alvás Szövetség legújabb felmérésének az ismertetése - Kun Eszter kutatási igazgató, Balázs Judith)

2. Így hat a koronavírus az alvásunkra – esettanulmányok. Válogatás a pandémia idején végzett objektív alvásmin?ség-mérések eredményeib?l. Általános stressz/regeneráció trendek. Vada Gergely c. egyetemi docens, Fusion Vital igazgató, a Magyar Alvás Szövetség  alelnöke 

3. Koronaszomnia: alvaszavarok a pandémia idején – Dr. Novák Márta Ph.D. - University of Toronto | U of T · Department of Psychiatry (Kanada)

4. Álmok és rémálmok a pandémia idején – Dr. Simor Péter alváskutató, Laboratory of Sleep and Cognition (Belgium)

5. Pandémia és melatonin  - Dr. Sándor Edit orvos igazgató, Pharma Nord

6. A gyerekek alvását befolyásoló tényez?k a pandémia alatt - Pigniczkiné dr. Rigó Adrien Ph.D. egyetemi adjunktus, ELTE PPK.

7. A középiskolások szubjektív alvásmin?sége – Dr. Mezei Éva iskolaorvos, pszichoterapeuta, a Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság f?titkára

8. A digitális függ?ség szerepe az alvászavarok kialakulásában – Bogatinné Horváth Noémi szociálpedagógus

9. A pszichotraumák hatása az alvásra - Dr. Szabó József   Ph.D. egyetemi adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar, Szociológiai Intézet

10. A zene terápiás hatásainak vizsgálata az alvásproblémák kezelésében – Dr. habil. Harmat László Ph. D. egyetemi docens, pszichológus, zenetanár, Eszterházy Károly Egyetem Pszichológiai Intézet, Linnaeus Egyetem Pszichológiai Intézet (Svédország)  

11. Alvás és testsúly – Dr. Halmy Eszter a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke

12. Hajléktalanok alvási (?) szokásai    - Dr. Simek Ágnes  Ph.D. c. egyetemi docens, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Magyar Faluegészségügyi Tudományos Társaság elnöke

13. Az alvásmin?ség hatása a derékfájdalomra – Almásy Csilla, az Országos Gerincvéd? Egyesület elnöke

14. Hogyan alszanak az Egyenlít? környékén? – bejelentkezés a trópusokról – dr. Robert Késmárszky Vice Chair, Networking Committee, YO-IFOS Honorary Consultant, ASDS/DASIL, ITMP USA European Academy of Facial Plastic Surgery (Franciaország)

15. A standard és a nyári id?számítás összehasonlítása - alváskutatói és kronobiológiai megfontolások – Dr. Bódis Róbert Ph.D., a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet kutatási h. igazgatója)

 16. Innovatív megoldások az egészséges életmódhoz -  Dr. Sara  Valencia Garcia orvosigazgató, International Zepter Centrum, Biotron AG (Svájc) 

17. Alvászavar és cerebralis paresis - konduktori tanácsok az alvásmin?ség javítására Benyovszky Andrea Ph.D, AB Conductive Education Consulting (USA)

18.  Az alvási apnoéhoz kapcsolódó jogi, felel?sségi kérdések – Hidvéginé dr. Adorján Lívia táblabíró, c. egyetemi docens

Az el?adások id?tartama: 10 perc.

19. Sleepfriendly Product/Alvásbarát Termék min?sít? díj átadása

(A konferencia végén els? alkalommal kerül sor a Magyar Alvás Szövetség alvásmin?sít? kitüntet? cím eredményének a kihirdetésére és átadására)

A konferencia szervez? bizottságának vezet?je:  G. Németh György c. egyetemi docens, a Magyar Alvás Szövetség elnöke (t.: 00 36 30/9 30 41 24).

Közvetítés: a zoom rendszeren, a regisztráció megkezd?dött, már lehet jelentkezni. Regisztrációs link:  https://zoom.us/webinar/register/WN_mU7iTJTaSMeqz01IGVzowA

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.