Érzelmek tanulása gyermekkorban
Az érzelmek azonosítása alapvet? képesség a társas kapcsolatok megteremtésében. Wanze Xie, a Pekingi Egyetem kutatója három kísérletben azt vizsgálta, hogyan fejl?dnek az érzelemfelismerés kognitív mechanizmusai a gyermekkor során, 5 és 10 éves kor között – az észlelést?l a fogalmi megértésig.
Az észleléssel kapcsolatos els? kísérletben megfigyelték, hogy már az ötéves gyermekek is automatikusan meg tudják különböztetni az olyan alapvet? arckifejezéseket, mint például a boldogság, a harag, a félelem és a szomorúság. Ez az észlelési képesség a különböz? korcsoportokban egyaránt stabilnak bizonyult. A második, szóhasonlítási vizsgálat szerint az id?sebb gyerekek árnyaltabban értelmezik az érzelmeket – például a sírást többféle érzelemhez is kapcsolták. A harmadik feladatban a fiatalabb gyerekek inkább csak pozitív és negatív kategóriákba sorolták az arckifejezéseket, míg az id?sebbek jóval differenciáltabb különbségeket tudtak tenni a negatív érzelmek között.
Az eredmények alapján fejl?dési váltás figyelhet? meg: míg a kisgyerekek az érzelmeket a vizuális jelek alapján észlelik, id?sebb társaik egyre inkább a fogalmi ismeretekre támaszkodnak az érzelmi árnyalatok megértésében. Az érzelmi fejl?dés tapasztalat, tanulás és a kognitív érettség fokozatos növekedése révén formálódik a gyermekkor során.
Ajánlott termékek
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
