Kultúrákon átível? zenei hatás
A kutatók azt találták, hogy egy adott részlet az esetek többségében ugyanazt az érzést váltotta ki a résztvev?kb?l.
A Turkui Egyetem kutatásában Vesa Putkinen és munkatársai a zenére adott érzelmi és testi válaszokat tanulmányozták közel 2000 európai, észak-amerikai és kínai résztvev?vel.
A kutatás els? részében a résztvev?k nyugati és kínai dalokat csoportosítottak a zene által kiváltott érzelmek alapján, majd egy újabb csapatnak a zenei részleteket hallgatva egy emberi alakon kellett jelölni, hogy a hallott dallam kapcsán testük mely területén éreznek változást. A kutatók azt találták, hogy egy adott részlet az esetek többségében ugyanazt az érzést váltotta ki a résztvev?kb?l. Míg a nem egyértelm? hangnemet és összetett ritmust az ijedtséghez, addig a tiszta hangokból és ütemb?l álló zenét a boldogsághoz társították. Ezenkívül a testi reakciók kapcsán is következetes mintákat fedeztek fel: a gyengéd és szomorú dalok a mellkas és a fej, a rémiszt? dalok a belek, míg a vidám zenék a test több területén, leginkább a végtagokban váltottak ki érzeteket.
A csapat szerint eredményeik alátámasztják, hogy az érzelmek kultúrákon átível?en is kommunikálhatók a zenén keresztül, mivel bizonyos akusztikai és szerkezeti jegyek közös érzelmi konnotációkat hordoznak. Ezenkívül azt is bizonyítják, hogy a zene er?s szubjektív testi érzéseket vált ki, melyek összefüggnek a zene által kiváltott érzelemélménnyel.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
